EU CAP Network - fiatal mezőgazdászok a középpontban

Publikálva: 2023. április 11.

Március 9-én került online formában megrendezésre az EU CAP Network fiatal mezőgazdászok vidéken való támogatását segítő témacsoport első találkozója. A rendezvény fő témája a fiatal gazdák vidéken való boldogulására irányult. Ezen belül támogatások, gyakori problémák, tapasztalatok és ötletek voltak napirenden a résztvevők és szervezők által.

Összesen 45 ember csatlakozott, különböző uniós tagországok egyesületei képviseletében, köztük öten a CAP Network részéről, akik egyben a rendezvény koordinátorai is voltak. A csatolt kép mutatja, honnan és milyen arányban voltak a résztvevők.

A rendezvényen részt vett Schubert Elena (SK) is, aki az európai komiszió mezőgazdasági részlegét képviselte (DG Agri EC).

A találkozó 8:30-tól 13:00 óráig tartott. A résztvevők bemutatkoztak egymásnak, majd végignéztek egy beszámolót arról, hol és hogyan támogatják a fiatalokat az Európai Unióban. Ezt követően néhány képviselő bemutatott sikeres, az országukban zajló programokat (Románia, Spanyolország, Olaszország, Bulgária), majd három kisebb csoportra oszlottak a résztvevők (mezőgazdasági termelés, vidékfejlesztés, az előzővel összefüggő szolgáltatások csoportja), amelyeken belül előterjeszthették ötleteiket és tapasztalataikat az adott témával kapcsolatban.

Én az első csoportban voltam. A legnagyobb probléma a mi országunkban a kis- és kezdő gazdák számára a termőföldhöz való hozzáférés kérdése. Erre reagált a román és olasz kolléga, akik megerősítették, hogy náluk is hasonló komoly problémát okoz. Szó esett arról, hogy ha a fiatalokat meg akarjuk tartani a vidéken, nagyon fontos szociális intézményeket építeni, vagy megtartani az adott helyeken (óvodák, alapiskolák, orvosi ellátás posta, stb.). Ezt az említett EK-képviselő, Schubert Elena hozta előtérbe. Az Unió szintjén dolgoznak egy átfogó támogatáson, amely majd erre irányul. A spanyol kolléga említette, hogy náluk vidéken az orvosokkal és a bölcsődékkel van probléma, de ugyanez az olaszoknál, románoknál és bolgároknál is jelen van. Beszéltünk arról is - és ezt több országban vallják -, hogy nagyon fontos a fiatal gazdákat szellemi, lelki szinten is támogatni. Evvel összefüggésben az összefogás, valahova való tartozás és a dialógus témáiról beszéltünk. Minden ország a keleti blokban igyekszik szervezeteket létrehozni, melyek ezeken a szinteken segítik a fiatal gazdákat. Ebbe a beszélgetésbe csatlakoztam én is.

A találkozóról a szociális hálózatokon is található infó, alább a twitter és a FB-linkek:

https://mobile.twitter.com/eucapnetwork

https://www.facebook.com/eucapnetwork/

Hasznos linkek, melyeket a találkozó során említettek a kollégák:

https://www.erasmus-entrepreneurs.eu/index.php?lan=hu  

https://ec.europa.eu/european-social-fund-plus/hu

https://youth.europa.eu/home_hu

https://eu-cap-network.ec.europa.eu/news-events/european-cap-network-newsletters_hu

https://www.ceja.eu/home

 

Ujlaky Jácint – falugazdász

Menü

Főoldal

Navigáció