A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros szervezete (RMGE Maros) Erdély viszonylatában is kiemelkedő érdekvédelmi munkát végez. Felnőttképző tanfolyamjait több ezer gazda végezte el, gazdakörei számos településen gazdaszövetkezetet működtet. Fazakas Miklós nyárádkarácsoni zöldségtermesztő agrárvállalkozóval, a szervezet elnökével beszélgettünk. (Erdélyi Napló)
Egy hónappal ezelőtt tartották meg szokásos évi gazdanapjukat, idén a nyolcadikat. Az eddigiek Mikházán voltak, idén pedig Hármasfaluban. Nem csak a helyszín, a rendezvény is megújult?
– A váltás azzal magyarázható, hogy Mikházán a Csűrszínházban és annak udvarán megtartott rendezvényeink ellaposodtak. Valamiért nem érezték annyira magukénak a helyszínt a gazdakörök. Tavalyi elnökségi döntésünk értelmében minden évben a megye más vidékén szervezzük meg az eseményt. Ez a Maros megyei gazdák napja, a mi közös ünnepünk kulturális műsorokkal, előadásokkal és gasztronómiai kínálattal. Idén először kiosztottuk a Pro Agricultura Transilvaniae-díjakat is. A helyszín szomorú aktualitását az adta, hogy tavaly hunyt el a helyi gazdaköri elnök, Nemes József, aki sokat tett a gazdakörért és a településért is. A 2019-es részvétel rekordot döntött Hámasfaluban, hiszen ötszáz gazda vett részt rendezvényeinken.
– Az RMGE Maros irigylésre méltó helyett vívott ki magának az erdélyi gazda-érdekvédelemben: az egyetlen, ahol folyamatosan szerveznek magyar nyelvű felnőttképzést. Mekkora az érdeklődés iránta?
– Három évtizedes történetünkben a gazda-érdekvédelemre és a szakoktatásra helyeztük a fő hangsúlyt, tanfolyamjaink iránt mindig volt érdeklődés. A felnőttképzésként meghirdetett tanfolyamok a mezőgazdaság minden ágát érintették. A 90-es években az ezüstkalászos képzések nem jártak ugyan államilag elismert diplomával, mégis 2000 előtt 3400 ilyen oklevelet adtunk át a sikeresen vizsgázó gazdáknak. Amióta 2000-ben kijártuk a szakminisztérium által akkreditált képzést, mintegy hatezer diploma került a gazdák kezébe 12 szakmában. E számok önmagukért beszélnek: mögöttük rengeteg munka, szakértelem és komoly szakembergárda áll.
– Melyek a legkedveltebb szaktanfolyamok?
– A gazda azokat a képzéseket keresi, amilyen területen dolgozik, vagy amivel a jövőben foglalkozni szeretne. Jelenleg négy képzés folyik: a hallgatók 360 órában sajátítják el az állattenyésztés alapvető tudnivalóit, van két méhészképző csoportunk, és indul a zöldségtermesztés is. A tanfolyamokat októbertől áprilisig tartjuk. A népszerűség szempontjából a méhészet vezet. Van olyan méhészünk, aki húsz éve dolgozik, és 200 méhcsaládja van. Bevallotta, hogy az agrártámogatások miatt iratkozott be a marosvásárhelyi tanfolyamra. Amikor meghallotta dr. Tófalvi Melinda méhészeti oktató első előadását, azt mondta, ő ilyent még nem hallott a méhészetről.
– Pedig a mai Romániában a felnőttképző tanfolyamok nem igazán a tudás megszerzéséről, hanem pályázati pénzek elköltéséről szólnak...
– Sajnos nekem is vannak rossz tapasztalataim román felnőttképző központokkal, ahol valóban arról szól a „képzés”, miként számolják el az elnyert pályázati pénzeket. Mi tudatosan nem ezt az utat választottuk. A mezőgazdaság terén más magyar felnőttképző központról nincs tudomásom Erdélyben, így gyakorlatilag egyedül vagyunk. Úgy is fogalmazhatnék: nálunk a tudás a fontos és nem a diploma. Persze ez így háládatlan feladat, mert rengeteg munkával és kevés pénzzel jár. De kezdettől az volt a cél, hogy gazdáinknak segítsünk. Az előadók egy része falugazdász, akiknek nem kell fizetnünk, másrészt van saját székházunk, így a tanfolyamon résztvevők által befizetett 350 lejes hozzájárulásból sikerül fedezni a kiadásokat.
– Mekkora ma az igény a mezőgazdasági szaktanfolyamokra?
– Tapasztalatom szerint jelentős. Kiss Károly Temes megyei egyesületi elnökünk például két évtizede partner a képzéseinkben. A Bánságban faluturizmus, kertészet, állattenyésztés és általános farmerképzés témakörében hívtak meg szaktanfolyamokat tartani. De tartottunk kurzusokat pályázatírói felkészítésre is, illetve részletesen bemutattuk a közös uniós agrárpolitikát, hogy a gazdák tisztában legyenek a KAP működésével. Tanfolyamaink rég nem csak Maros megyére szorítkoznak, hiszen a Bánság mellett meghívtak Arad, Szatmár, Hargita és Kovászna megyébe is. Mindenhol magyar nyelvű mezőgazdasági felnőttképzést nyújtunk, a munkaügyi minisztérium előírásai szerint azonban a záróvizsga román nyelven történik. De ez nem okoz gondot a hallgatóknak, mert a tesztkérdéseket mindkét nyelven megbeszéljük. A román szaktanárok előtt lebonyolított vizsgát sikerrel veszik hallgatóink. A román szakma is jól ismeri munkánkat: tudják, hogy itt valódi oktatás folyik, ezért tisztelnek bennünket. A minisztérium illetékesei nem gördítettek soha akadályt a felnőttképzés elé, jó a kapcsolatunk.
– Az RMGE Maros Erdélyben egyedüliként 32 gazdakört irányít, és szakmai hálót biztosít munkájukhoz. Valójában mit jelent a gazdák számára a gazdakör?
– Valóban van 32 gazdakörünk, de olyan is akad, amelyik nem működik. Mindenik jogi személyiséggel rendelkezik, és az RMGE Maros „leányvállalataként” működik. Vannak ugyan alvó gazdakörök, de szép számmal sorolhatnék sikeres közösségi kezdeményezéseket is, amelyek például szövetkezetként működnek. A hármasfalui erdőtársulást tart fenn, és a tagok hozzájárulásából saját székházat vásárolt. A gazdakör gyakorlatilag szövetkezetként működtet egy erdőtársulást, amelyben a tagok rendszeresen kapnak tűzifát és pénzt a közösbe tett erdőkitermelés értékesítéséből. Héderfáján tejcsarnokot működtet a gazdakör, tagjai pedig télen-nyáron egyformán maximális tejfelvásárlási árat alkudtak ki a Hochland vállalattól. A magasabb ár a nagy mennyiségbe összegyűjtött és értékesített tejnek köszönhető, így sikerült megőrizni a faluban a pár tehenes gazdaságokat. Miközben sokan azt mondják, hogy a tíztehenes gazdák is vállalkozásuk felszámolására kényszerülnek, mert nem éri meg szarvasmarhát tartani. A gazdaköri tagság nagy előnye, hogy mindenben segítjük boldogulásukat. Falugazdászaink idén mintegy háromezer Maros megyei gazdával találkoztak, sokukat bevontunk a Székelyföldi Vidékfejlesztési Programba is. A gazdák eleve nehezen szólíthatók meg, nem szívesen kommunikálnak, viszont ha az ember a falujában vagy otthonában keresi meg őket, akkor azt jó néven veszik.
– Manapság nagyon nehéz kisgazdának lenni. Miben tudnak segíteni az egyéni termelőkön?
– Minden gazdának megvan a helye a vidék társadalmában. Annak is, aki szenvedélyből gazdálkodik, annak is, aki félig önellátó, vagy aki piacra termel. Törekvésünk az, hogy a vidék továbbra is megmaradjon annak, ami volt. Nem vagyunk technológiaellenesek, de arra törekszünk, hogy a gazdák egészséges élelmiszert termeljenek. Ki kell mondani: Romániában a piaci terményárak jelenleg nagyon jók, más európai országokhoz képest magasabbak. Ahol mégis túl magas az önköltségi ár, ott a nem megfelelő szakmai tudás és a hiányos technológia lehet a baj oka.
– Mit tehet a gazda, ha termése nem jut el a fogyasztóhoz? Ha árujával nem kerülhet be a vásárlók többsége által látogatott szupermarketekbe?
– Egyértelmű, hogy a kisgazdák közös értékesítését kell megoldani. A héderfájai tehenes gazdák úgy maradtak fenn kis állományaikkal, hogy közösen megoldották az értékesítést. A kisgazdának csak akkor van jogosultsága, ha sikerül biztosítania az értékesítést. Gazdaköreink egy része kényszermegoldásként vállalta be a szövetkezeti munkát, mert a szövetkezéstől mindenki menekül. Jogi szempontból lényegi különbség van gazdakör és szövetkezet között: míg a gazdakör nem gazdasági társulás, addig a szövetkezet az. Az emberek még mindig ódzkodnak a szövetkezéstől, ezért e területen kellene minél hamarabb áttörést elérnünk. De ehhez fel kell nőni! Aki értelmes és érti a kor kihívását, annak világos, hogy a mezőgazdaságban a szövetkezet az egyedüli lehetőség a továbblépésre és a talpon maradásra.