Biogazdálkodásról a Székelyföldi gazdafórumokon

Publikálva: 2021. január 22.

Mit jelent a biotermelés? Hogyan térhetünk át egyszerűen, illetve hogyan értékesíthetjük a biotermékeket? Ezek a kérdések körvonalazták a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete által tartott három januári gazdafórum beszédtémáját.

A találkozók egyik központi kérdésköre a biogazdálkodás és a biora való átállás volt, efelől a közbirtokosságok is érdeklődni kezdtek. Emellett szó esett agrártechnológiákról, vetésforgóról, gabonatermesztésről, és az öko-témát is megvitattuk a résztvevőkkel. 

Eltökélt célunk, hogy ösztönözzük a székely gazdákat a Bio Székelyföld programban való részvételre. A lövétei gazdafórumon falugazdászaink több mint 10 gazdának segítettek kitölteni a biogazdálkodásra való átálláshoz szükséges iratokat. Homoródalmáson 23, míg Oklándon 36 gazda vett részt a találkozókon, ezekben a falvakban a következő lépés szintén a dokumentációk összeállítása lesz, falugazdászaink segítségével. 

Menü

Főoldal

Navigáció