Bata Júlia

Bata Júlia 2023. július 19-én született, édesapja Bata Norbert, édesanyja Bata Péter Brigitta. A szülők 2021 júliusában házasodtak össze, Júlia az első gyermekük.


 

Norbert a gazdaságát 2013-ban jegyezte be. Felmenői generációkra visszamenőleg mezőgazdasággal és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. Nagytatájával sokat járták a földeket és neki köszönheti a mezőgazdaság iránti szeretetét. Az egyetem elvégzése után édesapjával közösen vitték a gazdaságot, mára már apukája nyugdíjasként segít be fiának ebben a munkában. Norbert e mellett még a család részére konyhakerti növényeket is termeszt, amelyet nagy szeretettel gondoz, sok esetben még a palántákat is ő maga neveli, ezzel biztosítva lánya Júlia és az egész család részére, hogy a lehető legegészségesebb zöldségek, gyümölcsök kerüljenek az asztalra.


 

Brigitta is a mezőgazdaságban nőtt fel. Családja földműveléssel és jószágtartással foglalkozott. Az egyetem elvégzése után munkába állt, de ennek ellenére nem felejtette el a családi gyökereket, amikor ideje engedi, igyekszik kivenni a munkából a részét a családi gazdaságban. Norberttel közösen viszik tovább a családi hagyományt, a mezőgazdaság iránti szeretetet, amelyet gyermeküknek is szeretnének átadni.


 

Nagy megtiszteltetés a család számára, hogy az Agrárminisztérium Agrár-vándorbölcsője hozzájuk is megérkezett és ezáltal egy „nagy család” részévé váltak ők is. Ezek a bölcsők már sok baba álmát őrizték és most Júlia is ebben fog pihenni, ezáltal is büszke lehet majd hovatartozására és a hagyományok ápolására. Láthatja majd mekkora értéket képvisel manapság a kétkezi munka és a generációk által vezetett gazdaság, melynek most már ő is a részévé vált. A bölcső pedig nyugalmat és biztonságot nyújt majd Júlia számára is.

Menü

Főoldal

Navigáció