Az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program új fejezetét jelentette be Magyar Levente államtitkár

Publikálva: 2019. május 20.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2019. május 18-án, az AgroMania mezőgazdasági vásár megnyitóján jelentette be, hogy a gazdaságfejlesztési programot Erdélyben lebonyolító Pro Economica Alapítvány a következő napokban hirdeti meg a székelyföldi kis összegű vissza nem térítendő támogatások programját, amellyel a térség valaha volt legnagyobb koncentrált mezőgazdasági fejlesztése jöhet létre.

"A magyarországi támogatással, az önerővel és az esetleges hitelekkel együtt minden esély megvan arra, hogy a következő két évben mintegy 300 millió eurónyi fejlesztés valósuljon meg a székelyföldi, erdélyi mezőgazdaságban. Ez megváltoztathatja ezt a térséget" - jelentette ki Magyar Levente

Az államtitkár elmondta, a mezőgazdaságból élő gazdák legfeljebb 15 ezer euró vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak tenyészállatok vásárlására, ültetvények megvalósítására, eszközök beszerzésére. Hozzátette: a program párosul a tavalyi év végén meghirdetett székelyföldi nagy beruházások programjával, amely keretében több tucat mezőgazdasági feldolgozóüzem épül a térségben.

Minden esély megvan arra, hogy aki pályázik, meg is kapja a támogatást - jelezte Magyar Levente. Hozzátette: a gazdaságfejlesztési program addig folytatódhat, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van.

Ahhoz, hogy Budapestről nézve "a láthatár ne érjen véget az országhatárnál" szerinte az is szükséges, hogy a térség országai fejlődjenek, és Európa is erős maradjon. Ezt az erdélyi gazdálkodók azzal szolgálhatják, ha részt vesznek a május 26-i európai parlamenti választásokon, és "a megfelelő oldalra" szavaznak - emelte ki.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy vélekedett: a következő évek a versenyről, a mezőgazdasági versenyről fognak szólni. Ebben a versenyben azonban nem kell egymást legyőzni, hanem a feleknek együtt kell működniük, hogy mindenkinek bejöhessen a számítása - fogalmazott, hangoztatva, hogy erre megvan a lehetőség.

Az RMDSZ elnöke kijelentette: a magyar gazdaságfejlesztési program új munkahelyeket hoz létre, növeli a termelők versenyképességét, és általa el lehet jutni azokra a piacokra, ahol értékesíthető a megtermelt áru.

Az AgroMania mezőgazdasági vásárt első alkalommal szervezte meg a Pro Economica Alapítvány és a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET). A rendezvény keretében a gazdálkodók találkozhatnak az általuk felhasználható eszközöket gyártó, forgalmazó cégekkel, és arra is lehetőséget teremt, hogy a gazdák szakmai előadásokat hallgassanak.

Menü

Főoldal

Navigáció