Átadtuk az első Gróf Széchényi Imre Díjakat

Publikálva: 2021. augusztus 26.

Az Agrárminisztérium a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztálya előterjesztésére Gróf Széchényi Imre Díjat alapított, mely a Kárpát-medence magyar gazdatársadalmának megerősítése érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató külhoni civil szervezetek és személyek részére adományozható minden évben az államalapítás és az államalapító Szent István ünnepe, Augusztus 20-a alkalmából. A díj első ízben 2021-ben került kiosztásra, mely évente legfeljebb három személynek adományozható.

fotó: Pelsőczy Csaba AM

Díjazásban részesült a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, mint jogi személy, mely szervezet immáron 15 éve a vajdasági gazdákért dolgozik, érdekeiket képviseli, és olyan szakmai munkát végez, mely hozzájárul a gazdálkodók fejlődéséhez és a vidék fellendüléséhez.

fotó: Pelsőczy Csaba AM

Kitüntetést vehetett át Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke a felvidéki gazdák gazdasági megerősítése, tudásbázisuk gyarapítása, megélhetési körülményeinek javítása és szülőföldön való megtartása érdekében végzett példaértékű munkájáért.

fotó: Pelsőczy Csaba AM

Szakmája iránti elkötelezettsége, kitartó és szorgalmas munkája eredményeképpen nyugdíjba vonulása alkalmából a harmadik elismerést Dezső Vencel, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója vehette át. Igazgató úr munkáját a lelkiismeretesség, az önmagával és a gyermekekkel szemben támasztott igényesség, valamint az iskoláért való tenni akarás jellemezte.

Az elismerésben részesítettek emlékérmet, valamint az adományozást igazoló oklevelet kaptak. Az emlékérem kerek alakú, anyaga bronz, átmérője 100 mm. Az egyik oldalán gróf Széchényi Imre domborművű arcképe, „Gróf Széchényi Imre Díj” felirat, „1858-1905” gróf Széchényi Imre születésének és halálának dátuma, a másik oldalán a Kárpát-medence földrajzi térképe benne egy búzakalásszal látható.

Mindhárom díjazottnak Szívből Gratulálunk.

Széchényi Imre 1900 előtt a parasztkérdés legavatottabb ismerője volt. Felismerte, hogy a gazdasági fejlődésnek kiinduló pontja a technika fejlesztése.

Az ő nevéhez fűződik az első Földműves Iskola (a Szentimrei Földműves Iskola) alapítása. Ezzel Somogy megye mezőgazdaságának modernizációja szempontjából elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ugyanakkor ezzel elindította a Földművelési Minisztérium által finanszírozott mezőgazdasági iskolák egész sorát.

Széchenyi István után nincs még egy magyar, aki annyit tett volna az ország gazdasági fellendüléséért, mint Gróf Széchényi Imre. Gróf Széchényi Imre egész életében arra törekedett, hogy a köz hasznára legyen. Életcélját ő maga így fogalmazta meg: „Tökéletesülni és tökéletesíteni”.

Menü

Főoldal

Navigáció