A vajdasági gazdaságfejlesztési program eddig megközelítőleg 2 ezer munkahely megnyitását generálta

Publikálva: 2019. június 3.

A kormány támogatásával és a Prosperitati Alapítvány közreműködésével megvalósuló vajdasági gazdaságfejlesztési program első ciklusában 23 nagyléptékű fejlesztés valósult meg, ebből 10 mezőgazdasági-feldolgozó üzem, 13 pedig egyéb ipari ágazatokat lefedő beruházás – mondta el Szabadkán ifj. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője.

Elmondása szerint ezeknek a támogatási értéke nagyjából 4 milliárd dinár, a projektumok összértéke pedig megközelítőleg 10 milliárd dinár. A nagyléptékű beruházások hozzávetőleg 1 300 új munkahely megnyitását és majdnem 4 500 mezőgazdasági termelő integrálását eredményezték. A tavaly fejeződött fejlesztési ciklusban az alapítvány 166 közepes léptékű fejlesztést is támogatott, ezekben 600 új munkahely nyílt meg – emelte ki a folytatásban Juhász Bálint, hozzátéve, hogy ezeknek a fejlesztéseknek a tekintetében a támogatási összeg szintén megközelítőleg 4 milliárd dinár, az összberuházás értéke pedig 11 milliárd dinár.

A Skala Garden kibővített üzeme hatalmas innovációs fejlődést jelképez, tekintettel az újonnan, a támogatásnak köszönhetően megvásárolt felszerelésre – nyilatkozta lapunknak Juhász Bálint. Mint hozzátette, műanyaggyárról van szó, ahol öntözőrendszerek különböző alkotóelemeit állítják elő, valamint már kész öntözőrendszereket is. A termékek 30-40 százalékát külföldön értékesítik – derült ki a beszélgetés folytatásában, mint ahogyan az is, hogy megközelítőleg egymillió eurós beruházásról van szó. A beruházás 35 százaléka támogatásból, 40 százaléka hitelfelhasználásból, 25 százaléka pedig önrészből valósult meg. A támogatott vállalkozó húsz új munkahely megnyitására kötelezte magát, ebből 18-at már megnyitott, a fennmaradó kettőt pedig ennek az évnek a végéig nyitja meg – mondta Juhász Bálint.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program sikertörténet – emelte ki alkalmi beszédében Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkár, mondván, hogy a sikertörténetet a Vajdasági Magyar Szövetség készítette gazdaságfejlesztési stratégia alapozta meg. Ebben a dokumentumban ambiciózus terveket és célokat fogalmaztak meg, amelyek később soha nem látott léptékű fejlesztéseket generáltak, megerősítvén, hogy a program folytatódik. Jelenleg 2022-ig helyezték kilátásba a folytatását, és most is vannak aktuális, elérhető pályázatok.
Kezdetben még csak reménykedni lehetett abban az eredményben, amit mára sikerült valósággá tenni, hallhatták az egybegyűltek, mint ahogyan azt az összegzést is, amely szerint az első fejlesztési ciklusban több mint 10 ezer támogatási kérelem részesült pozitív elbírálásban. Csaknem 40 milliárd forintnyi támogatás érkezett Vajdaságba, több mint 1300 új munkahelyet sikerült megnyitni, valamint több mint 4 ezer mezőgazdasági termelőt integrálni.
Kiss-Parciu Péter szerint a program sikerének három oszlopa volt és van. Elsősorban a magyar kormány támogatási szándéka. Másodsorban az olyan helyi partnerek, mint a VMSZ, amely utat mutatott és megfogalmazta a célokat, továbbá a Prosperitati Alapítvány, valamint annak ügyvezetője, Juhász Bálint, akinek az elhivatottsága nélkül nem lehetne ennyire sikeres a program. Harmadsorban pedig maguk a támogatottak, akiknek a bátorsága és jövőbe látása nélkül mit sem érne a támogatási szándék. Ez a három oszlop a siker kulcsa a jövőben is.

Menü

Főoldal

Navigáció