A 2023-as év kihívásai a mezőgazdaságban

Publikálva: 2023. június 20.

A tavalyi évi száraz, szélsőséges időjárás megviselte a horvátországi magyar gazdákat. Az egymást követő száraz hónapok kárt okoztak a gabonaültetvényekben, gyümölcsösökben és a kertészetekben. A korai gabonatermésben nem okoztak komolyabb kárt, azonban a későbbi ültetvények, mint a kukorica és napraforgó hozama nagyon alacsony volt. A gyümölcsösök öntözés híján visszamaradtak a fejlődésben, így nem csak a tavalyi termés látta kárát a száraz 2022-es évnek.

Az idei év első felére is a szélsőséges időjárás volt a jellemző. A szárazság helyett azonban a folyamatos esőzések nehezítették meg a termelői tevékenységeket. Az őszi hónapokban még örültünk az esőnek, hiszen ahogyan a mondás is tartja: „a májusi eső aranyat ér“. Azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy újra egy nehéz év előtt állunk. A mezőgazdászaink igyekezetüknek és kitartásuknak köszönhetően az esős időszak ellenére is el tudták végezni a mezőgazdasági munkálatokat. A véget nem érő álandó esőzés, és a meleg napfényes idő hiánya azonban gyorsan megmutatkozott a termésen.


A korai gabonafélék (búza és árpa) egy része sok helyen lefeküdt. Most az aratás kezdetén pedig kénytelenek vagyunk azzal a ténnyel szembesülni, hogy a tavalyi hozamnak csak 60-70 %-a az idei terméshozam. Ezzel ellentétben a kukorica és a napraforgó jelenleg nagyon szépen fejlődik, ezeknek jól jöttek az esős hónapok.


 A gyümölcstermelőknek vegyesek az észrevételeik. Egyrészt örülnek annak, hogy a fák végre elég csapadékhoz jutottak, így megfelelően tudnak fejlődni, másrészt pedig harcolnak azokkal a betegségekkel (gombák és károkozók), melyeknek az idei időjárás jobban kedvez. Több növényvédő szert igényel a termés megóvása, és a permetezés időzítése is felértékelődött. Észrevételem szerint a kései gyümölcsökön és a korai fajtákon egyaránt észlelhetőek a csapadékos időszakhoz köthető károk. Az őszibarackon a csapadék miatt már az első leveleken megjelentek a tarfinás levélfordrosodás jelei, mely betegséggel hosszú ideig küzdöttek a gazdák. Ez egyrészt azért volt így, mert a csapadékos idő kedvez a szóban forgó betegségnek, másrészt pedig a folyamatos esőzés megnehezítette a növényvédelmi szerek kiszórását. Az alma legnagyobb ellensége idén a lisztharmat, melyet gombák okoznak. A csapadékos idő pedig különösen kedvez a gombáknak. De sok gyümölcsész panaszkodott a levéltetűre is, mely az almát, körtét, szilvát és a barackot egyaránt támadta. A már érőben lévő gyümölcsöket (cseresznye, meggy, korai őszibarack) pedig a bogarak támadják, melyek ellen egyre nehezebb védekezni (utóbbi inkább a rendes tél hiányának tudható be, a bogarak sokkal könnyebben átvészelik a téli időszakot, mint azelőtt). A gazdák kiadásai tehát már a startban megemelkedtek, így már az elején több anyagi forrást és időt igényel a termelés.

 

Az idei év a kertészetet sem kímélte. Vidékünkön az emberek többsége már nem bízza a véletlenre a sorsát, és igyekszik fóliasátorban termelni. Ők vannak legkevésbé kitéve az időjárásnak, hiszen száraz idő esetén öntöznek, a fólia alatt pedig mindig meleg van. A kórokozók megnövekedett számára azonban ők is panaszkodnak. A szabad ég alatt termelt zöldségeket azonban nehéz megóvni, felerősödött a baktériumok, vírusok, de legfőképpen a gombák jelenléte.

 

A borászok sem nyugodhatnak meg. A szőlőültetvényeknek területünkön kedvezett tavaly a száraz időszak, azonban az idei csapadékos időjárás miatt nagyon erős, buja hajtásokat hoztak, így sokkal több munkájuk lesz vele a gazdáknak. Amennyiben pedig folytatódik a csapadékos időjárás, a szürkepenészes rothadás ellen nagyon nehéz lesz védekezni.


  Ilyenkor, mikor a csapadékos időszakot hirtelen meleg, majd újra csapadék váltja, megnő a jégeső veszélye is. Így termelőinknek számtalan veszéllyel kell szembenézniük idén is. Az árak viszont nincsenek összhangban a kockázattal. Az árpa és a búza felvásárlási ára az első visszajelzések alapján sokkal alacsonyabb a vártnál az idei évben is.

 

Termelőink ettől függetlenül igyekeznek optimizmussal nézni a jövőbe és kemény munkával, időt nem kímélve igyekeznek a lehető legjobbat kihozni az idei évből is. Egyre jobban törekednek olyan megoldásokat találni, amivel csökkenthetik a szélsőséges időjárástól való függést. Erre a tendenciára legjobb példáink a kertészeink, akik már sok évvel ezelőtt rájöttek arra, hogy a fóliasátor alatti termelésnek nagy szerepe van a kockázatcsökkentésben. Gazdakörünk is igyekszik olyan innovációkat bemutatni képzések, szakmai utazások és falugazdászaink által, amelyek függetlenebbé teszik termelőinket a szélsőséges időjárástól.

 

 

Tarnai Attila, univ.bacc.oec.

Falugazdász

HMDK Gazdaköre 

 

    

Menü

Főoldal

Navigáció