A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége tájékoztatása alapján a szerbiai válságtörzs határozatával összhangban 2020. március 17-től határozatlan ideig a falugazdászok nem fogadnak ügyfeleket az irodáikban.

Amennyiben a termelőknek infórmációra van szükségük, vagy csak valamilyen kérdésük van, a falugazdászok telefonon, illetve elektronikus formában továbbra is a rendelkezésükre állnak minden nap 7 és 21 óra között.

A falugazdászok folyamatosan információt nyújtanak a könnyített eljárásról, a hektáronkénti támogatás igénylésével kapcsolatban. Azok a termelők akik 2019-ben nyitottak új gazdaságot illetve nem igényelték a támogatást, de a 2020-as évben már  jogosultak rá,  a Minisztérium email címére a falugazdászok elküldik a termelők adatait, amely alapján megkaphatják a támogatást.

A Szerbiai Válságtörzs által bevezetett kijárási tilalom idejére (17-5 óra, valamint a teljes hétvége), a mezőgazdasági termelők és az állattartók kérvényezhetik a szabad mozgást a szükséges munkálatok elvégzésére. Ennek a megvalósitására a Mezőgazdasági Minisztréium honlapján két regisztrációs elérhetőséget hoztak létre, amelyen kérvényezni lehet a kijárási tilalom  idejére vonatkozólag a szántóföldi (gyümölcsösben) munkálatok elvégzését, illetve az állattenyésztők, méhészek, tejtermelők részére is külön felületen kell engedélyt kérni a feladatuk ellátásához.
A Minisztérium honlapján található online kérelmező felülethez a falugazdászok  egy magyar nyelvű tájékozatató, útmutatót szerkesztettek, amelyben lépésről lépésre leírták az engedélykérés folyamatát, mellyel jelentősen megkönnyítették a termelő részére annak kitöltését, de szükség szerint telefonos segitséget is adnak.

A pontos információk közzététele érdekében a falugazdászok napi rendszerességgel telefonon egyeztetnek a helyi válságtörzssel a kialakult helyzettel és az újonnan meghozott szabályok értelmezésével kapcsolatban, valamint  a helyi rendőrkapitánysággal a hétvégi kijárási tilalommal kapcsolatban. Telefonon egyeztetnek a tejátvevő állomások munkatársaival, és megoldásokat keresnek a tejátadására a kialakult helyzetben. A kijárási tilalomhoz kapcsolódó engedélyhez napi jellegű munkamegbízási űrlapot töltenek ki a termelők részére.

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége kialakított egy online kurzus és adattárolási felületet is, melyen keresztül folyamatosan a legfrisebb információkkal tudja ellátni falugazdászait, ezáltal a falugazdászok pedig a vajdasági gazdákat. 

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége a “Vigyázzunk egymásra!” program keretében a koronavírus-járvánnyal járó gazdasági nehézségek enyhítése céljából, kukorica vetőmagot biztosított ingyenesen a szociálisan leginkább kiszolgáltatott kistermelőknek.