A HMDK Gazdaköre az elsők között reagálva a 2020 decemberi földrengésre, gyűjtést szervezett a károsultak megsegítésére.

A jelentős pénzadományból az érintettek igényei szerint ismét építőanyagot vásárolt, melyet elszállított a katasztrófasújtotta térségbe.
A tavaly decemberi földrengést követően példás összefogás alakult ki a Drávaszögben. Humanitárius szervezetek, egyházak és a helyi magyar egyesületek is eljuttatták adományaikat a rászorulóknak Petrinjára. A HMDK Gazdaköre is szervezett jótékonysági akciót, melyben több mint nyolcvanan – a szervezet tagjai és szimpatizánsai – vettek részt, melynek köszönhetően több, mint 20 ezer kúna gyűlt össze a károsultak megsegítésére.

















Egy petrinjai család Karancson volt elszállásolva, akikkel a gazdaszervezet képviselői felvették a kapcsolatot, így igényük szerint vásároltak az összegyűlt pénzösszegből olyan eszközöket, amelyekre a rászorulóknak leginkább szükségük volt; első körben melegítőket és fóliát, hogy elviselhetőbbé tegyék a ház nélkül maradt, lakókonténerekbe jutott emberek számára a téli hideget, majd építőanyagot szállítottak az érintett területekre, a szállítást a karancsi Szabó gazdaság vállalta.

A Gazdakör akciója folytatódott, múlt 2021 márciusában ismét építőanyaggal segítették a földrengés károsultjait. Péter Valentina, a szervezet falugazdásza elmondta, hogy blokkot, cementet, és egyéb eszközöket juttattak el a katasztrófaövezetbe, melyet Zdenko Velić petrinjai tűzoltó vett át, hogy az eszközöket szétossza azoknak, akiknek leginkább szükségük van rá.