A fiatal vállalkozók által létrehozott szervezet célja a vállalkozói tapasztalatok megosztása egymással és üzletkötési lehetőségek felkutatása. Az egyesület elnöke Méhes Béla lett.

A Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületének megalapítása 2016-ra nyúlik vissza, amikor néhány fiatal vállalkozó egy pályázat kapcsán talált egymásra. Anyaországi és Kárpát-medencei szervezetekkel vették fel a kapcsolatot. Ezek a fiatal vajdasági vállalkozók döntöttek úgy, hogy megalapítják az egyesületet, amit 2017. november 8-án jegyeztettek be Méhes Béla elnökletével.

„Azt gondolom, hogy ezzel a szervezettel közelebb kerülünk egymáshoz. Lesz alkalmunk elmondani egymásnak a tapasztalatainkat, meglátogatni egymást, barátságokat kötni.
Célunk az, hogy segítsük a vállalkozói generációt és még sikeresebbé, erősebbé, felkészültebbé tegyünk benneteket, így egy olyan erőt tudunk együtt felmutatni, ami mellőzhetetlen lesz a régióban és az ország gazdaságát tekintve, másodsorban fel kell készítenünk az iskolából kikerülő fiatalokat arra, hogy merjenek itthon maradni, hogy merjenek munkát vállalni, merjenek itthon vállalkozni.” - jelentette ki Méhes Béla.

Kovács Patrik, a magyarországi Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke üdvözölte az egyesület megalakulását és kiemelte annak fontosságát, hogy az alapítók gyakorlati tudással rendelkeznek, ismerik a gazdasági élet kihívásait és ezekre reflektálni is tudnak.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke támogatásáról biztosította a vállalkozókat és kitért az elmúlt években szerzett tapasztalatokra is: „A vajdasági gazdaságfejlesztési program megvalósítása során szembesültünk azzal a ténnyel, hogy hány vállalkozó szellemű tagja van ennek a közösségnek.” Pásztor hozzátette, nem mérhető hozadéka a programnak az, hogy az emberek egymásra találtak, a kölcsönös érdekek mentén csapatok és barátságok alakultak ki.



Lengyel István egy belgiumi utazás után döntött úgy párjával, hogy Zentán csokoládégyártásba kezd. Vállalkozói ismeretekkel nem rendelkeztek, hivatalokban kellett utánajárniuk, hogyan kell céget alapítani, milyen előírásoknak kell megfelelni.
Ma már borszaküzletekben és különleges termékboltokban árusítják a zentai kézműves csokoládét. A teremtett piaci igényeket a Prosperitati Alapítvány segítségével tudták teljesíteni. Juhász Bálint, az alapítvány ügyvezetője elmondta, Vajdaságban van vállalkozói kedv és ötlet is. Az egyesület munkája az információcserére, a gyakorlati problémák megoldására, a jogi alapok változásának ismertetésére épül.

A Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete mentorprogramot is hirdet, amelynek célja az iskolából kikerült fiatalok felkarolása, bátorítása és bevezetése az üzleti életbe.