Tizenhetedik alkalommal szervezte meg az Orosháza és Térsége Gazdakör a Kárpát-medence egyik legjelentősebb gasztro-kulturális rendezvényét. Március 9-én, az Eötvös téren és a Városi Sportcsarnokban több ezer látogató fordult meg. A megmérettetésen jelen volt a Pro Agricultura Egyesület, illetve a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete is.

Orosháza egy élhető város – állapítottuk meg a feleségemmel, miután minden különösebb gond nélkül leparkoltuk az autót a rendezvény helyszínének közvetlen közelében. Ahogy kiszálltunk a gépkocsiból, láttuk, ahogy a városi fúvószenekar belvárosi menetkoncerttel adja tudtára a lakóknak a rendezvény kezdetét. Az „összetrombitálásnak” meg is lett az eredménye, nemsokára minden irányból kezdtek jönni az érdeklődők. A sportcsarnok előtt nagybajszú ember játszott egy régi verklin, megalapozva ezzel a hangulatot. Belépve a létesítménybe megdöbbentett a sokaság: mindenhol kolbászgyúró csapatok, kézművesek, őstermelők – és ugyanez volt jellemző a kinti térre is, mint utólag megtudtuk, mintegy hatvan kistermelő állította ki portékáját. Sajt, füstölt húsárú, lekvár, chili, paprika, kézműves sör, bor – minden, mi szem-szájnak ingere...

 

Végigjárva a sportcsarnokot, örömmel láttuk, hogy a Pro Agricultura Egyesület részéről Nagy Zsolt falugazdász és kolbászgyúró csapata Végvár után itt is jelen van. A Pro Agricultura Egyesület kötelékébe tartózó Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete négy gazdaköre, a végvári, az ötvösdi, a pusztakeresztúri gazdák – utóbbiak két csapattal – ugyancsak itt serénykedik Benkő Zsolt Temes megyei falugazdász vezényletével, őket már régi ismerősökként köszöntöttük. Húsz kolbászgyúró csapat nevezett be a versenyre, ezek közül öt, azaz a nevezők több mint egynegyede Erdélyből és a Bánságból érkezett. Ottlétüket siker koronázta: a kolbászgyúró verseny eredményhirdetésekor a résztvevők azt hallhatták, hogy a Pusztakeresztúri Magyar Gazdák csapata ezüstérmet érdemelt ki, az Ötvösdi Magyar Gazdák elhódították a legízletesebb partiumi kolbásznak járó díjat, míg a Pusztakeresztúri Magyar Gazdák Ifjúsági Tagozata pénzdíjban részesült. Gratulálunk!

A rendezvényről minden további nélkül állítható, hogy családbarát volt, mindenki számára tartalmas kikapcsolódást biztosított. A délután folyamán nemcsak a sportcsarnok küzdőtere, de a lelátók is zsúfolásig megteltek, és okkal, ugyanis a helyi fúvószenekar és mazsorett tánccsoport műsora után következtek a néptáncosok (Harangos Néptáncegyüttes), majd Koltai László nótaénekes és a La Zumba csapat műsora. Oszvald Marika, Király Viktor és Zoltán Erika a tőlük megszokott magas színvonalon szórakoztatták a nagyérdeműt. A rendezők figyelmességére jó példa, hogy a kisgyermekes anyákra gondolva az ebédlőben még etetőszéket is elhelyeztek.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dávid Zoltán polgármester, Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke, Kozsuch Kornél, a Békés Vármegyei Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, aki beszédében kiemelte, hogy Orosházán a Kárpát-medencei magyarság képviselteti magát, így a rendezvény a nemzeti összetartozást erősíti.

A kinti téren a kistermelők standjait megtekintve, arra lettünk figyelmesek, hogy mindegyikük kifüggesztette a vállakozás nevét, üzemeltetőjét, postacímét, az adószámot, és mindazokat a közérdekű információkat, amelyek garantálták az élemiszerbiztonsági követelményeket. Azt is olvasni lehetett a pannókon, hogy az illető kistermelő melyik érdekvédelmi szervezet, hálózat, szövetkezet tagja. Számunkra kimondottan újszerű volt, hogy bármit vásároltunk, azonnal, kérés-kérdés nélkül állították ki a nyugtát.

Tapasztaltuk továbbá, hogy a vásárlók ismerik a termelőket, akik nagy része Orosházáról vagy a térségből érkezett. Törzsvásárlókként köszöntötték őket, látszott, hogy baráti a kapcsolat eladó és vevő között, mindennek pedig az alapja a minőségi termékekkel megszerzett bizalom. Valahogy így kéne...  

Hazafele összegeztük tapasztalatainkat. Láttuk, hogy a hétköznapokban miképpen van jelen az anyaországi agrárpolitika, amely valóban segíti a kisternelőket és mindent megtesz a rövid élemiszerlánc népszerűsítése érdekében. Ennek köszönhetően a térség lakói kiváló minőségű magyar élelmiszert vásárolhatnak, a termelők számára pedig anyagilag kifizetődő a vállakozásuk üzemeltetése, a vásárlóikkal kialakult baráti kapcsolat, a megbecsülés minderre csak ráadás. Ugyanakkor az is látható volt, hogy milyen szinten van a termelők szerveződése, érdekvédelmi egyesületekbe való tömörülése. A magyar agrárpoliktika is számtalan előírást, jogszabályt ismer, ezeket egyénileg egyetlen vállalkozó sem képes teljesen átlátni. Ebben pontosan azok a szervezetek segítenek, amelyek létrejöttére nálunk is akkor szükség lenne.

 

Orosházán láttuk az élhető és másokat éltető vidéket. Ezért leszünk visszajáró vendégek!

 

Kun-Gazda Gergely