Ülésezett a MÁÉRT Gazdasági és Önkormányzati Szakbizottsága

Publikálva: 2017. október 25.

A budapesti Duna Palotában ülésezett október 20-án a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Gazdasági és Önkormányzati Szakbizottsága.

Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkár, a szakbizottság elnöke köszöntőjében elmondta: az elmúlt időszak egyik legfontosabb eredménye, hogy Magyarország Kormánya egységes Kárpát-medencei gazdasági térben kezdett el gondolkodni. Hangsúlyozta: a határon túli magyarság gazdasági megerősítése alappillérré vált és egy sor konkrét lépés született e cél megvalósítása érdekében. Az elmúlt időszak egyik legfontosabb eredményének nevezte a külhoni magyar gazdaságfejlesztési programok elindulását, melyek közül az első a vajdasági volt, melyet a kárpátaljai, a muravidéki, a drávaszögi, majd az erdélyi és felvidéki program meghirdetése követett. Az államtitkár rámutatott: a közelmúltban döntés született egy Kárpát-medencei tőkealap létrehozásáról is, amelynek célja a Magyarországon bejegyzett vállalkozások Kárpát-medencei terjeszkedésének elősegítése.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára előadásában kiemelte: míg a 2010-2014 közötti időszak a nemzetpolitikai keretrendszer megalkotásáról szólt, 2015 elejétől a külhoni magyarság szülőföldön való boldogulásának elősegítése került a középpontba.

fotó: Miniszterelnökség

Az államtitkár a legfontosabb nemzetpolitikai célok között említette, hogy több gyermek szülessen a Kárpát-medencében, minél több magyar gyermek szülessen a vegyesházasságokban és ezek a gyermekek magyar óvodába és iskolába járjanak. Kiemelt célként említette, hogy nőjön a magyar tulajdonú és a magyar munkavállalókat alkalmazó vállalatok száma a Kárpát-medencében és növekedjen a magyarság kezében összpontosuló vagyon. Az államtitkár beszámolt a külhoni magyar fiatal vállalkozók és családi vállalkozások támogatását célzó tematikus évek eredményeiről is. Hozzátette: a programok keretében júniusban meghirdetett három pályázati felhívásra 874 pályázat érkezett, ezek eredményei október végére várhatók.

Csite András, a HÉTFA Kutatóintézet igazgatója ismertette a 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve programhoz kapcsolódó kutatási eredményeket. Elmondta: a felmérés szerint körülbelül 88 ezer magyar családi vállalkozás működik a külhoni régiókban, amelyek mintegy félmillió magyar embernek biztosítanak megélhetést. Hozzátette: a külhoni magyar családi vállalkozások hangsúlyosan magyar nyelven működő kisméretű üzleti közösségek, amelyek az otthonmaradást segítik és fontos helyi közösségerősítő funkciót lának el. A szomszédos országok rossz államműködése mellett egyik legnagyobb problémájuk a képzett külső munkaerő hiánya.

Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke beszámolt a Muravidéki Gazdaságfejlesztési Program eddigi eredményeiről. Elmondta: az 500 millió forintos keretösszeggel meghirdetett programot rendkívül sikeresnek ítélik. Az első körben 155 nyertes pályázó volt, de már zajlanak az előkészületek a program második szakaszára.

Menü

Főoldal

Navigáció