Nemzeti értékeink a nagyváradi Szent László Napokon

Publikálva: 2017. június 25.

Június 19-25. között, immár ötödik alkalommal adott otthont Nagyvárad a Szent László Napok rendezvénysorozatnak. Az eseményen Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a kézműves vásár kiállítóit és látogatóit.

Tóth Katalin köszöntőjében kiemelte, hogy a Szent László Napok hidat képez a város minden nemzetisége között, identitást ad lakóinak történelmi múltjának köszönhetően. Szent Lászlót példaképként állította a nagyváradiak elé, hiszen szemlélete és értékei a jelen kor számára is aktuálisak, rendíthetetlensége és az igaz ügy érdekében végzett szolgálata pedig ma is hitet és erőt adhat.



A szaktárca helyettes államtitkára köszönetét fejezte ki a szervezőknek az igényes, hagyományos, kézzel készült és helyi termékek melletti elkötelezettségükért. Beszédében arra is kitért, hogy a vásár kiváló találkozási lehetőséget biztosít a vidéki termelőknek, a kézműveseknek, valamint vásári közönségnek. Mint mondta, ez a hosszú távú és élő kapcsolat biztosítja a térség fennmaradását, a vidéki emberek megélhetését.

Az eseményen a látogatók Erdély és a Partium különböző szegleteiből érkező kézműves mesterekkel, illetve hagyományos mesterségekkel ismerkedhettek meg. A vásárlók míves használati tárgyak és dísztárgyak, továbbá házilag készült finomságok közül választhattak.

Ezt követően Tóth Katalin látogatást tett a Karosi Turul Hagyományőrző Egyesület Hungarikum kiállításán. A Magyar Kormány elkötelezett értékeink felkutatása, őrzése és népszerűsítése mellett, ezért a Földművelésügyi Minisztérium idén pályázatot hirdetett a hungarikumok gyűjtésére, népszerűsítésére. A helyi értékek széleskörű bemutatásával, települési és tájegységi értéktárak létrehozásával, régi mesterségek megmentésével a tárca célja nemzeti kincseink éltetése a jelenben. Ezt az értékmentő célt valósította meg kiállításával az egyesület is, melynek során elvitték a hungarikumok hírét szerte a Kárpát-medencébe.

Menü

Főoldal

Navigáció