Hír Gálát és Szakmai Fórumot tartottak a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron

Publikálva: 2017. október 1.

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára, valamint Kiss András, az Agrármarketing Centrum ügyvezető helyettese adta át a HÍR védjegyhasználati jogot elnyert pályázóknak az ezt tanúsító díjat és oklevelet az OMÉK-on.

Az idei esztendőben az Alba Fructus Kft. Bodzabogyó lekvárja, Dani János György Bogárzói juhgomolya sajtja, Galántai Attila Galántai-féle vecsési savanyú káposztája, valamint Túrkeve Város Önkormányzata Kevi birkapörköltjével és Kevi lakodalmas perecével nyerte el a védjegyhasználati jogot.

Az agrártárca által működtetett "Hagyományok-Ízek-Régiók" (HÍR) program célja, hogy létrehozza Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeinek gyűjteményét. A HÍR védjegyhasználati pályázat eredményeként 2010 óta - az idei díjazottakkal együtt - összesen 84 pályázó 159 terméke nyerte el a HÍR védjegy használat jogát. A HÍR Védjegyesek Klubja, a HÍR védjegyes termelők, előállítók, csoportosulások képviselőit tömörítő szakmai közösség, ennek lesznek tagjai az új díjazottak is.

A HÍR program keretében, az idén először hirdette meg a szaktárca a „Hagyomány és Innováció az Agrárgazdaságban Díj” (HIDA) pályázatot. A pályázat nyertese, az EVIS-2004 Kft. (Abádszalók) „Egy csepp Tisza-tó” nevet viselő sulyomkrémmel töltött étcsokoládé bonbonjával.

A díjak átadását követően a hagyományos termékek és az innováció kapcsolatáról egyeztethettek az esemény résztvevői.

A fórum keretében jelentették be, hogy a földművelésügyi miniszter az Eredetvédelmi Program keretében 2017-ben is kiírta a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” (KDHT) pályázatot. A pályázat célja a hagyományos és tájjellegű termékek eredetvédelme érdekében kimagasló teljesítményt nyújtó közösségek elismerése és példaképül állítása. A pályázatok beadásának határideje: 2017. október 27.

Menü

Főoldal

Navigáció