A Kárpát-medence kincseibe az erdőink is beletartoznak

Publikálva: 2017. szeptember 30.

Hosszú távú célunk, hogy elérjük az ország 27 százalékos fával borítottságát - mondta Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes-államtitkára a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) Erdészeti Szakmai Konferenciáján.

A helyettes-államtitkár kiemelte, az erdő az általa biztosított haszonvételi lehetőségek, illetve számos egyéb közérdekű, védelmi, és közjóléti szolgáltatása révén az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, kiemelkedő jelentőségű nemzeti kincsünk.

Közölte, az erdőtörvény módosítása után első lépésként egy fásítási programot szeretnének indítani, mivel a legfrissebb statisztikai adatok szerint Magyarország erdősültsége a 3 évvel ezelőtti szintre csökkent.

Arra is emlékeztetett, hogy a klímaváltozás ellen hatékony eszköz, hogy a megtermelt faanyagot minél további faipari célra hasznosítsuk, illetve egyéb fásítási célokra, amelyekkel növelni tudjuk az ország fával borítottságát.

Ugron Ákos felhívta a figyelmet arra, hogy távlati célként nem csak erdőtelepítéseket szeretnének létrehozni, hanem más fásításokat is a rossz minőségű mezőgazdasági területeken. Elsősorban az agroerdészeti rendszerek innovatívabb bevezetésére, melyek közül az újra bevezetés körébe tartoznak a mezővédő erdősávok. Véleménye szerint ezek többre hivatottak, mint amire most használjuk őket. Mindezekben természetesen a földtulajdonosok, gazdálkodók közreműködésére számítunk, akik a programban nélkülözhetetlenek – folytatta a helyettes-államtitkár.

Az OMÉK keretében a magyar föld legjava, valamint a Kárpát-medence kincsei mutatkoznak be,  amelyekbe természetesen az erdők, a faállományok és a fák is ugyanúgy beletartoznak.

Menü

Főoldal

Navigáció