Március 3-5. között igazi fesztiválhangulat uralkodott a beregszászi Kossuth téren. Tizennegyedik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Beregszászi Borfesztivál a Beregszászi Szent Vencel Borrend, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács szervezésében.

A rendezvény hivatalos megnyitójára március 4-én, szombaton került sor, ahol Tompa Tibor, a borrend kancellárja köszöntötte a megjelenteket. A borrend vezetője arra emlékeztetett, hogy tizenhat évvel ezelőtt maroknyi lelkes szőlész elhatározta, újjáélesztik a Bereg-vidéki borászatot, illetve a kulturált borfogyasztás hagyományát, s mára beérett a gyümölcs, a Bereg-vidéki bortermelő gazdák minden borverseny megbecsült és sikeres résztvevői.














Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinálásáért felelős kormánybiztos, a fesztivál fővédnöke kifejtette: itt, a Bereg-vidéken, a vulkanikus eredetű Tokaji-hegység keleti peremén fontos cél, hogy felélesszék a borászat régi hagyományait. A szocialista korszakban ugyanis az édesített borokat részesítették előnyben, akárcsak Magyarországon, a hagyományos száraz és félszáraz borok készítése helyett.
Az anyaországban azonban az elmúlt 25 évben újjáélesztették a Magyarországra korábban jellemző borkészítés hagyományait, a magyar kormány 2017-et a Tokaji Borvidék zászlóshajója, a Tokaji furmint évévé nyilvánította, s Kárpátalján is vissza kell térni a tájra jellemző borászathoz, amihez – mint annyi más dologhoz – a magyarországi vezetés is kész segítséget nyújtani.

Babják Zoltán beregszászi polgármester, a rendezvény másik védnöke arról beszélt, hogy a történelem során milyen nagy szerepet játszott a szőlészet-borászat Beregszász és környéke életében, a jelenben pedig hozzájárul a turizmus fejlődéséhez.















Faragó László beregszászi magyar konzul a különböző fesztiválok társadalmi jelentőségét ecsetelte. Kifejtette, a mostanihoz hasonló rendezvények lehetővé teszik, hogy az emberek találkozzanak, elbeszélgessenek egymással, és elkerüljék a nyugati társadalmakra jellemző elmagányosodást.

A felszólalások után következett a borrend új tagjainak lovaggá ütése. A jó ételeket és finom borokat fogyasztó vendégeket pedig a szabadtéri színpadon fellépő Sodró együttes és a Beregszász Dixieland Band is szórakoztatta zenéjével.