A Szövetség tagjai 2018. augusztus 14-én, Dombóvárra az Agrár-Béta Kft-be látogathattak el.

A tanulmányút egynapos volt, a gazdák napelemparkot, szántóföldi kísérleteket és bemutatótereket tekinthettek meg, ezenkívül egy „Bioenergia Farm”-ot a Kaposszekcsői Ipari parkban, ahol biogáz üzem és bioetanol gyár működik.

Nagy Miklós, a VASZ elnöke a tanulmányút végén elmondta: „Mindenkinek szeretnénk megmutatni egy picike szegmenst, hogy lásson valamit, tapasztaljon és utána eldöntse, hogy milyen irányba akar haladni. Amit ma hallottunk, és a gazdaság, amit bemutattak nekünk, azt tanítja, hogy ne alapanyag, nyersanyag előállítók legyünk, hanem azt a terméket, amit megtermeltünk, saját szervezésben dolgozzuk fel.” Az egyesület számos lehetőséget biztosít a tagok számára, hogy anyaországi szakmai tanulmányúton vehessenek részt. A közelmúltban a gyümölcsészek és az állattenyésztők számára nyílt lehetőség a programban való részvételre, a jövőben pedig a zöldségtermesztők bővíthetik ismereteiket.
 
A tanulmányutat az Agrárminisztérium és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.