A Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány idén is útjára indította a Magyarok Kenyere adománygyűjtő akciót, amely az elmúlt években minden várakozást felülmúlóan sikeres volt. A program bonyolításában kiemelkedő szerepet vállaltak a KMKSZ alapszervezetei és a történelmi egyházak. A kárpátaljai gazdatársadalom, cégek, szervezetek több mint 70 tonna adománnyal támogatták a kedvezményezett líceumokat, gimnáziumokat, gyermekotthonokat és karitatív szervezeteket. Ez a mennyiség többszörösen haladta meg a más elszakított nemzetrészek által gyűjtött búza összmennyiségét.

Az idén azt tűzték ki célul, hogy nemcsak a mennyiség növelése fontos, hanem, hogy minél több gazda járuljon hozzá, akár csak jelképes mennyiséggel is az akcióhoz. Az alapítvány továbbra is fenntartja korábbi célját, hogy minden magyarlakta településről kerüljön a kárpátaljai Magyarok Kenyerébe az éltető szemből, mely mintegy 110 települést jelent. Az eddigi gyakorlat szerint településenként a parókiákra avagy a településen működő KMKSZ alapszervezeteken keresztül a legközelebbi gyűjtőpontra juttassák el az adományokat augusztus 12-ig, a búzaösszeöntő ünnepség napjáig.

A gyűjtőpontok helyszínei a tavalyiak (református líceumok, a beregszászi Diakóniai Központ, a munkácsi Szent Márton Karitász, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum).

A Magyarok Kenyere kárpátaljai búzaösszeöntő ünnepségére 2017. augusztus 12.-én (szombaton) 10:00 órai kezdettel a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban kerül sor.