A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni magyar vállalkozások támogatására 830 millió forint értékben hirdetett meg pályázatokat. A külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében megjelent három pályázat célja, hogy a magyar vállalkozók lakóhelyükön találják meg a számításukat, és megőrizzék nemzeti identitásukat.

A külhoni magyar családi vállalkozásoknak szóló pályázat 600 millió forintos keretösszeggel jelent meg, elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak szánják. Az elnyerhető támogatás mértéke 4-6 millió forint. Ebből a forrásból új és használt tárgyi eszközöket szerezhetnek be a vállalkozások, de lehetőség van a szakmai tevékenységhez kapcsolódó, például banki szolgáltatások, jogi és tanácsadói, könyvviteli és egyéb szakmai szolgáltatások költségeinek a fedezésére is.
A részletes pályázati kiírás itt érhető el.

A külhoni induló fiatal vállalkozókat 120 millió forinttal kívánja támogatni a kormány. Ezen a pályázaton azok a fiatalok indulhatnak, akik 1977. január 1-én, vagy később születtek, és 2016 január 1. után indították vállalkozásukat. A pályázható támogatás mértéke 2-3 millió forint.
A részletes pályázati kiírás itt érhető el.

Végül további 110 millió forint áll rendelkezésre a külhoni magyar fiatal vállalkozók együttműködésének támogatására. Erre az alapra azok a fiatal vállalkozók (legalább hárman) nyújthatnak be pályázatot, akik valamilyen közös projekten dolgoznak. Ennél a pályázatnál is 4-6 millió forintra számíthatnak a nyertesek.
A részletes pályázati kiírás itt érhető el.

Valamennyi pályázat benyújtásának határideje július 17. 12:00