Első alkalommal szervezte meg az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete a Kolozs megyei kertek versenyét. A versenyzők két kategóriában nevezhettek, konyha- és balkonkertekkel.

Kolozsvárról és a megye több településéről is érkeztek pályázatok. A szakmai zsűri több kritérium szerint osztályozta a konyhakerteket, a Facebook közösségi oldalon szavazatot szerzők közül pedig a közönségdíjasok kerültek ki. A díjátadóra a Kolozsvári Magyar Napok keretében került sor, ahol a jelenlévők megkóstolhatták a Bálint sajt és Király Erzsébet levendulatermesztő közreműködésével elkészült levendulás sajtot.

A nyereménycsomagok a helyi termelők által előállított termékekből álltak, az egyesület ezzel is jelezni kívánta, hogy milyen fontos a helyi termelők támogatása. A verseny jövőre is megszervezésre kerül, több kategóriában és remélhetőleg még több résztvevővel.