A Földművelésügyi Minisztérium - a tavalyi népszerű felhívás után - idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére. A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni. A programban idén először határon túli tanyák is pályázhatnak.

„Az Év Tanyagazdasága” felhíváson belül elsősorban olyan tanyagazdák jelentkezését várják, akik a hagyományos-körforgásos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt és gazdaságukban elsősorban őshonos és tájegységre jellemző állat- és növényfajokat használnak. Az Év Hagyományőrző Tanyája kategória díjazásánál főként az eredeti tanyai jelleg megőrzése, a hagyományok gyakorlatban történő megélése, míg az idén először meghirdetett Az Év Határon Túli Tanyája felhívás esetében a tájba, természeti környezetbe illeszkedő tanyakép megléte, a környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazása, illetve az őshonos növény- és állatfajok gazdaságban történő használata lesznek a kiemelt értékelési szempontok. Ezek mellett idén is odaítélik az Év Tanyája Közönségdíjat, melyre voksolni a későbbiekben meghirdetett internetes oldalon lehet.

A pályázatokat 2018. július 31-ig lehet benyújtani  kizárólag elektronikus úton az coXqzByDU3Mh2YXpldnRhbnlhamFAZm0uZ292Lmh1 e-mail címen. Erre a címre várják a szervezők a pályázók pályázattal kapcsolatos kérdéseit is.

Bővebb információ és a részletes pályázati felhívás itt olvasható.