A helyi önkormányzat és a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete idén is megrendezte a gidófalvi gazdák hagyományos, év eleji találkozóját.

Az összejövetelen több mint száz gazda gyűlt össze a kultúrotthonban. A szokáshoz híven jelen voltak a megyei és helyi önkormányzat képviselői és a megyei agrárintézmények megbízottjai is.

Berde József polgármester köszöntőbeszédében hansúlyozta a gazdák és az önkormányzat közötti összefogás szükségességét; ugyanis véleménye szerint csak együtt lehet fejlesztéseket megvalósítani.

Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke a gépesítés fontosságát hangsúlyozta. Ehhez pénz kell, amit különböző támogatási forrásokból is biztosíthatnak a gazdák.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnökének megfogalmazása szerint 2019 a székely gazdák éve lesz. Most lehetőségük van rá, hogy három forrásból is vissza nem térítendő támogatásokat hívjanak le – utalt az uniós, és a román, illetve magyar kormány által finanszírozott pályázati kiírásokra. Beszédében kitért a falugazdász hálózat fontosságára is, biztatta a gazdákat, éljenek a falugazdászok szolgáltatásainak lehetőségével.

A Falugazdász-hálózatot Bokor Gábor ismertette.
Kiemelte: a falugazdászok fontos feladata az információk átadása, a mezőgazdaság minden ágazatában nyújthatnak szaktanácsadást, de jogi kérdésekben, pályázatokkal kapcsolatosan, és más, agráriumot érintő kérdésekben is a gazdák szolgálatában állnak

Az erdélyi gazdaságfejlesztési programról Geréb Emőke, a Pro Economica Alapítvány munkatársa beszélt. A szervezet által eddig meghirdetett pályázatok iránt nagy volt az érdeklődés, sokan éltek a lehetőséggel, így sikeres volt a kezdeményezés – derült ki bemutatójából.  

Lázár Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja kiemelte: az anyaország egységes Kárpát-medencei politika révén támogatja a külhoni magyarságot, így a székelyföldi gazdákat is. Az Agrárminisztériumon keresztül kapott finanszírozás révén működik a falugazdász-hálózat is. Keressék, kérdezzék a falugazdászokat, sok információt meg tudnak osztani - bíztatta a gazdákat.
Emellett a következőket is hangsúlyozta: ne pályázzon mindenki traktor vásárlására, a gazdák egyezzenek meg, úgy vásároljanak gépsorokat, hogy azok valóban kihasználhatók legyenek. Összefogásra van szükség a gépvásárlásban is, ugyanúgy, mint a termékek értékesítésében.

Könczei Csaba, a  Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője az intézményen keresztül igényelhető támogatásokról beszélt. Támogatják a paradicsom, a fokhagyma termelését, valamint a gyapjú árának kiegészítésére is lehet pályázni. A hegyvidéki gazdákat érintő négy új törvény is megszületett, ezek tejcsarnokok létesítését, korszerűsítését, gyapjú- és bőrbegyűjtő, illetve -feldolgozó központok, valamint esztenák, kis vágóhidak megvalósítását támogathatják.

Az összejövetelen György Ervin, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség Kovászna megyei hivatalának aligazgatója a támogatásokkal kapcsolatos információkat osztotta meg, dr. Sikó-Barabási Sándor, megyei főállatorvos az afrikai sertéspestis körüli problémákról beszélt. Dr. Stefan Codleanu, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének munkatársa pedig a szarvasmarhák hivatalos termelés-ellenőrzésének követelményeit mutatta be.