Hírek

2017. október 19. 9:29

XIV. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál

Immáron 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál Budapesten a Vajdahunyad várban.

2017. október 16. 12:49

Magyarország most már erős ország

Magyarország most már erős ország anyagi értelemben, büszkeségében és nemzeti öntudatában is - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Szatmárnémetiben, a magyar kormány támogatásával felújított Szent Alajos Konviktus átadásán.

2017. október 12. 10:56

Megnyíltak a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program pályázatai

Már pályázhatnak a felvidéki mezőgazdasági-, illetve mikro-, kis- és középvállalkozók a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program forrásaira.

2017. október 12. 10:44

Magyarország megerősödésével az egész nemzet nyer

Magyarország megerősödésének az egész magyar nemzet a nyertese, hiszen azzal, hogy Magyarország erős országgá vált, és a magyar gazdaság stabil növekedési pályára állt, nemcsak a Magyarországon élő magyarok, hanem a külhoni magyarok is rendkívüli módon meg tudnak erősödni - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságélénkítő programjának nyertes pályázói írtak alá szerződéseket a programot megvalósító Prosperitati Alapítvány rendezvényén.

2017. október 3. 14:37

A gyergyószentmiklósi Caritas Vidékfejlesztés is bemutatta termékeit az OMÉK-on

A gyergyói helyi termékek bemutatásának lehetősége és új szakmai kapcsolatok kialakítása volt a legnagyobb hozadéka annak, hogy Gyergyószék is részt vett a budapesti 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) – számoltak be a Caritas Vidékfejlesztés ágazatának képviselői, akik a térségbeliek termékeit népszerűsítették a rendezvényen.

2017. október 3. 9:53

Agrárszakemberek tanácskoztak Csíkszeredában

A vidék és a vidéken élők biztonságához, stabil megélhetéséhez, a szülőföldön való érvényesüléshez egyfelől tudásra, másfelől viszont tőkére van szükség. Magyarország kormánya ezt felismerve és gazdaságilag megerősödve a kezdeti kulturális, oktatási szerepvállaláson túlmenően immár a különböző térség- és gazdaságfejlesztési programokon keresztül is segíti a külhoni magyarságot, kiemelten annak agráriumból élő részét – hangsúlyozta Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Csíkszeredában.

2017. október 2. 13:39

Kézdivásárhelyi diákokat fogadott a földművelésügyi tárca

A Földművelésügyi Minisztérium nagy hangsúlyt helyez az anyaországi és a külhoni magyar agrár szakképző iskolák közötti kapcsolatok erősítésére - jelentette ki Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Tóth Katalin elmondta, hogy a tárca 2014-ben átvette a magyarországi mezőgazdasági iskolák fenntartását, ezáltal lehetőséget tud teremteni a külhoni hiányos felszereltségű iskolák tanulói számára, hogy magyarországi tangazdaságokat ismerhessenek meg és itthon, az anyaországban szerezhessenek tapasztalatot, tudást, melyet később az oklevél megszerzését követően kamatoztathatnak.

2017. október 2. 13:27

Látványos megjelenést nyújtottak a külhoni magyar kiállítók az OMÉK-on

A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt figyelemmel kíséri a határon túli termelők sorsának alakulását, és minden eszközzel támogatja fennmaradásukat, lehetőséget biztosítva ezzel is az értékes helyi ízek piacon maradására jelentette ki Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

2017. október 2. 12:37

Több mint egy tonna élelmiszer gyűlt össze jótékony célra az OMÉK-on

Nagy sikere volt az Agrármarketing Centrum (AMC) jótékony célú felhívásának az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). A rendezvény kiállítói a rendezvény végén az el nem adott, még bontatlan csomagolású, kiváló minőségű, illetve tartós élelmiszereket karitatív célra ajánlhatták fel, amelyeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével rászoruló családok kaptak meg.

2017. október 2. 12:32

Sikerrel zárult az OMÉK - minden eddiginél több fiatal látogatott el a vásárra

Az idei rendezvény 988 kiállítójával rekordot döntött, hiszen soha ennyien még nem jöttek el és nem mutatták meg a magyar föld legjavát, a Kárpát-medence kincseit – mondta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) záróünnepségén. A 2017-ben szakmai nappal kibővített OMÉK szeptember 24-én, vasárnap zárta kapuit.