A szilágysági Kémeren másodszor szervezték meg a vidék legkedveltebb gyümölcsének, a szilvának ünnepét. A tavalyihoz képest több csapat versengett szilvalekvár- és szilvásgombóc-főzésben, emellett a messze földön híres szilágysági pálinkák minőségét is megmérették.

A rendezvényt a Szilágysági Gazdák Egyesülete, valamint a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Magyar kormány támogatta.

Az eseménynek ezúttal is a kémeri művelődési ház udvara adott helyet, itt állították fel a hagyományos szilvalekvár készítéséhez kötelező akónyi üstöket is. A szervezők ezer kilogramm szilvát vásároltak erre az alkalomra – szigorúan beszterceit – majd elosztva a lekvárfőzők között, tizenöt üst állt „csatasorba” a szilvamagvalást és egyéb előkészületet követően.

Kémerről a polgármesteri hivatal, a helyi általános iskola, valamint a református presbitérium csapata mellett további tizenkét csapat (más településekről is) nevezett be az egész napos munkát igénylő foglalatosságba. Míg fortyogtak az üstök és kavargatták a tartalmát, jó ízű adomákkal szórakoztatták egymást a résztvevők.

A szilvásgombócra esküdőket három csapat képviselte, a híres-nevezetes szilágysági pálinkának pedig tizenegy fajtáját sorakoztatták fel a zsűri asztalára, amelynek tagjai Medveczki István (Budapest), Balogh Sándor (Sarmaság), Vincze Ferenc (Sarmaság), Varga Gyula (Kémer) és Kui Attila Zsolt (Egrespatak) voltak.

A benevezett pálinkákat ebéd után bírálták el: a legzamatosabb, legférfipróbálóbb „papramorgó” Boros Lajosé volt, második helyre Kovács Vilmos „tüzes vize” került, a harmadik helyen pedig Kui Loránd Ede és Bákai Attila „szilvaleve” osztozott.

Miután körbe járt a ropogós fánk, a szilvásgombócokat is elbírálták. Itt különdíjak kerültek kiosztásra, Varga Tünde, Darabont Erzsébet és Egrespatak csapata részesült oklevelekben.



A lekvárfőzők munkájának dicséretére csak vacsora után került sor. A késő esti órákban, amikor már megállt a kanál a lekvárban, a zsűri Darabont Attila lekvárját ítélte a legjobbnak, őt követte Bákai Attila, illetve a kémeri önkormányzat főzete.


A főszervező Szilágysági Gazdák Egyesületének elnökségi tagjai mellett, sok önkéntes is segédkezett a szilvafesztivál szervezésében, többek között Varga Gyula, Nagy István Károly, Szőcs Attila, Darabont Attila, Bákai Attila és még sokan mások.