Nagyváradon, Szent László városában a ’89-es változások óta a magyarok első alkalommal ünnepelhették az államalapítás és az új kenyér ünnepét. Az esemény a Szent László Egyesület javaslatára Nagyvárad önkormányzata és több civil szervezet közös koordinálásával jött létre.

Augusztus 20-án a nemzeti ünnep alkalmával került sor az új kenyér nyilvános megáldására, megszentelésére. Az ünnepi kenyerek az Érmelléki Gazdák Egyesülete által felajánlott lisztből készültek. A Szent László-téri asztalokon 250 kenyeret szegtek meg és ízlelhettek meg a jelenlévők – mintegy 1000 ember – mely szertartás az „élet” újrateremtődésének, a termőföld dicséretének és a Gondviselés folyamatos jelenlétének szólt.



Isten idei ajándékának megáldását, megszentelését a történelmi egyházak képviselői – Sándor Lajos református, Molnár Imola unitárius, Mátyás Attila evangélikus lelkész, a római katolikus püspökség részéről pedig dr. Kovács Zsolt – végezték, valamennyien alkalomhoz illő ünnepi szavakkal adózva a precedens értékű szabadtéri szertartásnak.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete kezdeményezésére a Szent László-téri ünnepségen is bemutatkozhattak a gazdák helyi termékeikkel az Érmelléki Ízek Vására program keretében. Több bihari településről is érkeztek árusok, többek között Síterből, Hegyközszentmiklósról, Bihardiószegről, Nagyváradról, Kügypusztáról és Csokalyról, de a Szatmár megyei gazdák is felsorakoztatták termékeiket a Szent László téren.

A friss kertészeti áruk mellett borokat, sajtokat, hidegen sajtolt olajokat is kínáltak. A tradicionális módon készített, szebbnél-szebb ékszerek, használati tárgyak is a vásárfiát képezték, sőt, természetes alapanyagokból készült biotermékek színes felhozatala is tarkította az érmelléki standokat.



Az ünnepnek adózva napközben népzene- és néptánc előadásokra (Váradi Dalnokok, a Nagyváradi Asszonykórus Heit Lóránd zenekara, a hegyközcsatári citerások és még sokan mások) várták az érdeklődőket, a délután folyamán pedig kézműves foglalkozást tartottak a gyermekeknek.