Potápi: a kormány tevékenysége remélhetőleg hozzájárul az elvándorlás és az asszimiláció mérsékléséhez a külhoni magyarság körében

Publikálva: 2018. március 6.

Reményének adott hangot Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Topolyán, hogy a magyar kormány tematikus éveinek, valamint a vajdasági gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően mérsékelhető lesz az elvándorlás és az asszimiláció, valamint minél több magyar fog visszatérni a Vajdaságba, hogy ott találjon boldogulást.

Az államtitkár a bácskai településen nyitotta meg a 2018, a külhoni magyar családok éve program Kárpát-medencei körútját.

Potápi Árpád János a tematikus évekkel kapcsolatban kifejtette, hogy néhány évvel ezelőtt az óvodások évével kezdődött minden, hiszen úgy gondolták, hogy a szocializáció és a nevelés szempontjából ekkor vannak a legfontosabb életkorban a gyerekek, ilyenkor dől el, hogy "az ember merre indul tovább a személyiségét vagy a nemzetiségét illetően". Azóta - ehhez kapcsolódóan - meghirdették az óvodaépítési programot, amelyet a vajdasági helyi szervezetekkel közösen valósítanak meg. "Az a cél, hogy a magyar gyermekek és a vegyes házasságokból származó gyerekek is magyar oktatási intézményekbe járjanak" - szögezte le az államtitkár a megnyitón.

fotó: Miniszterelnökség

Az oktatási tematikus évek után a szülőföldön való boldogulás felé fordult a figyelem - emlékeztetett Potápi Árpád János, hiszen - mint mondta - oda kell figyelni a társadalmi problémák megoldására és a gazdaságfejlesztésre. Két éve beindult a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amelynek az első eredményei már látszanak.

Az előző évek témái alapján logikus volt, hogy az idén a külhoni magyar családok éve következzen - folytatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy Magyarországon is ez az esztendő a családok éve.

Mint mondta, a határon túli magyarok közül most a kárpátaljaiak vannak a legnehezebb helyzetben, de valamivel több mint két évtizede a Délvidéken volt a legrosszabb a szituáció, a vajdasági és a horvátországi magyarokat a háború közvetlenül érintette. A vajdasági magyarság megerősödve került ki ebből a helyzetből - fogalmazott Potápi Árpád János, majd köszönetet mondott a Vajdasági Magyar Szövetségnek és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsnak, amiért segítségükkel tovább tudott erősödni a közösség.

fotó: Miniszterelnökség

A vajdasági magyarság hidat, kapcsot jelent Szerbia és Magyarország, illetve a szerb és a magyar nép között - szögezte le.

A megnyitót követően a Nemzetpolitikai Államtitkárság, valamint a Magyar Védőnők Egyesülete és az Otthon Segítünk Alapítvány szakemberei vajdasági édesanyákkal, diákokkal és védőnőkkel, valamint gyermekegészségügyi prevenciós szakemberekkel találkoztak.

fotó: Miniszterelnökség

Menü

Főoldal

Navigáció