Kézdivásárhelyi diákokat fogadott a földművelésügyi tárca

Publikálva: 2017. október 2.

A Földművelésügyi Minisztérium nagy hangsúlyt helyez az anyaországi és a külhoni magyar agrár szakképző iskolák közötti kapcsolatok erősítésére - jelentette ki Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Tóth Katalin elmondta, hogy a tárca 2014-ben átvette a magyarországi mezőgazdasági iskolák fenntartását, ezáltal lehetőséget tud teremteni a külhoni hiányos felszereltségű iskolák tanulói számára, hogy magyarországi tangazdaságokat ismerhessenek meg és itthon, az anyaországban szerezhessenek tapasztalatot, tudást, melyet később az oklevél megszerzését követően kamatoztathatnak.

A Földművelésügyi Minisztérium 39 kézdivásárhelyi középiskolás diák, valamint 4 kísérő pedagógus számára teremtett lehetőséget, hogy négynapos gyakornokprogram keretében megismerkedjenek a magyarországi agrárszakképzés lehetőségeivel. A diákok szakmai programjáról az FM fenntartásában működő budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gondoskodott.



A szakmai program keretében a csoport az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra is ellátogathatott, emellett megismerhette a budafoki iskola tangazdaságát, valamint egy borkóstolóval egybekötött borászbemutatón is részt vehetett. A kézdivásárhelyi iskolások vezettet séta keretében a Parlament épületét is megcsodálhatták.



Tóth Katalin hangsúlyozta, hogy napjainkban egyre kevésbé jelent perspektívát a fiatal generáció számára a mezőgazdaság, nem értelmezik azt kitörési pontként. Ezért feltétlenül szükséges a magyar nyelvű agrárképzést folytató intézmények infrastruktúrájának fejlesztése, a diákok gyakorlati tapasztalatainak bővítése, melyre ez a program kiváló lehetőséget teremt.

Menü

Főoldal

Navigáció