Felvidéken is gyűlnek az adományok a Magyarok Kenyere Program keretében

Publikálva: 2017. augusztus 10.

A nemzeti összefogás jelképe is egyben a Magyarok Kenyere program, amely keretében már több éve gyűjtik a búzát az adakozó gazdáktól a Kárpát-medence magyarlakta térségeiben. Az így felajánlott búzát liszt formájában osztják szét a rászorulók között. A határokat átívelő magyar jótékonysági esemény egyik ünnepélyes átadójára került sor Csallóköz csücskében, Gútán.

A Gazda Polgári Társulás, mint a jótékonysági akció felvidéki koordinátora, nyolc tonna búzát (lisztté őrölve) gyűjtött össze a Felvidéken idén nyáron. A gútai Varga Malom ingyen tárolta, majd őrölte a gabonát, melyből négy tonna Kárpátaljára kerül – mondta el Varga Péter, a Gazda PT elnöke.

Az itthon maradt lisztből a felvidéki református egyházközösség oszt ki három tonnát, az erről szóló adománylevelet Haris Szilárd református lelkész vehette át az átadó ünnepségen. Gútáról Királyfiakarcsára is kerül liszt, melyet a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás rászorulói, többek között óvodák, árvaházak, gyermekotthonok kapnak.

Menü

Főoldal

Navigáció