A vajdasági gazdaságfejlesztési program idén eléri a 250 millió eurós léptéket

Publikálva: 2018. március 8.

A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja 2018-ban eléri a 250 millió eurós léptéket, ami azt jelenti, hogy betartották azt a 2015-ös ígéretet, amely szerint rövid idő alatt új jövőképet adnak a vajdasági magyarságnak, és a vajdasági magyar gazdaságot új alapokra helyezik - emelte ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Bácskossuthfalván, ahol a program újabb pályázatait hirdették meg.

Hozzátette, hogy amikor két és fél évvel ezelőtt meghirdették a gazdaságfejlesztési programot, akkor nem ígérték, hogy egyik napról a másikra könnyebb vagy kevésbé küzdelmes lesz az élet, "de azt ígértük, hogy egy olyan perspektívát nyitunk a vajdasági magyar közösség előtt, amilyen a korábbi évtizedekben nem volt várható és elképzelhető".

Mint mondta: ezek a pályázatok és eredmények sok ezer vajdasági magyar családnak segítenek, és nyújtanak elégtételt azért, hogy úgy döntöttek, szülőföldjükön maradnak. "Történelmi elégtételt jelent azért a rengeteg nehézségért, amelyen ez a közösség átment az elmúlt száz évben" - emelte ki Magyar Levente.

Hozzáfűzte: a sikerhez elengedhetetlen volt az, hogy a szerb kormány támogatta a programot. Emellett jelentősen hozzájárult a sikerhez az a pozitív légkör, amely a magyar-szerb kapcsolatokat jellemzi az utóbbi években, illetve az a stratégiai mélységű szövetség és partnerség, amely kialakult a két állam között. "A vajdasági magyar közösség szép jövő előtt áll, mert biztosítottak mind a politikai, mind az anyagi feltételei annak, hogy ezt a programot továbbvigyük" - zárta szavait a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A magyar kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) karöltve valósítja meg a gazdaságfejlesztési programot a Délvidéken. Pásztor István, a VMSZ elnöke a bácskossuthfalvi sajtótájékoztatón leszögezte: a program egyrészt azért valósulhatott meg, mert a vajdasági magyarságban volt ehhez elég erő, másrészt pedig az utóbbi nyolc évben Magyarországnak olyan kormánya volt, amely az országot képessé tette arra, hogy határon túli nagy volumenű projekteket támogatni tudjon, és amelyik nemzetben gondolkodva a határon túli közösségeket is fontosnak tartotta. Reményét fejezte ki, hogy a következő négy évben is ilyen kormánya lesz Magyarországnak. Hozzátette: a program lezárását követően várhatóan több mint tizenegyezer sikeres pályázatról tudnak majd beszámolni.

Kezdő és induló vállalkozások fejlesztésére, helyi termékek előállításának és forgalmazásának serkentésére, valamint mezőgazdasági integrátorok beszállítóira vonatkozó pályázatokat hirdettek meg.

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.

Menü

Főoldal

Navigáció