A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete Egyeztető Fórumot tartott Szovátán

Publikálva: 2019. március 7.

A Székely Gazdszervezetek Egyesülete(továbbiakban: SZGE) 2019. március 4-5 között megtartotta éves Egyeztetó Fórumát Szovátán.

Március 4-én délután sor került az Egyeztető Fórum Általános Bizottságának ülésére, amelyen a bizottság szakemberei mellett magyarországi meghívottak és a székelyföldi falugazdászok vettek részt. Az ülés keretében részletesen megvitatták az SZGE jövőbeli kiemelt tevékenységként megfogalmazott négy tevékenységi irányát:
(1) a székelyföldi gazdakataszter összeállítását és naprakészen való tartását, (2) a térségi szövetkezeti mozgalom és szövetkezeti hajlandóság erősítését, támogatását,
(3) egy székelyföldi agrár-stratégia összeállítását,
(4) a térség biotermeléssel és ökológiai gazdálkodással kapcsolatos lehetőségeinek fejlesztését. 

Ezt követően az Állandó Bizottság tagjai kilenc, párhuzamosan zajló, szakterületre lebontott albizottsági munkában vettek részt. A kiemelt szakterületek a következők voltak: szarvasmarha tenyésztés, juh- és kecsketenyésztés, sertéstenyésztés, szántóföldi növénytermesztés, vad- és erdőgazdálkodás, méhészet, biotermesztés, zöldség-, gyümölcs- és gyógynövénytermesztés, oktatás. A falugazdászokkal kiegészített albizottságok egy előre meghatározott menetrend szerint megvitatták az adott szakterülettel kapcsolatos kérdéseket.

Március 5-én kilenc órai kezdettel egy rövid munkamegbeszélés keretében Dr. Torda Márta főosztályvezető asszony (Agrárminisztérium, Kárpát-Medencei Együttműködések Főosztálya) és Dr. Szabó Balázs külkapcsolati igazgatóhelyettes (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) találkozott a székelyföldi falugazdászokkal. A térségi szakemberek a magyarországi meghívottak kérésére röviden beszámoltak a térségben végzett munkájuk során szerzett tapasztalatokról, valamint javaslatokat is megfogalmaztak a jövőbeli tevékenységeikkel kapcsolatban.

Március 5-én 11 órától közel 250 résztvevővel, 159 szervezet képviseletével vette kezdetét a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének Egyeztető Fóruma, amelyre meghívást kaptak a Székelyföldön tevékenykedő agrárprofillal rendelkező egyesületek és más szervezetek.

Becze István (az SZGE elnöke) megnyitó beszédét Fülöp László (Szováta polgármestere) köszöntője követte. Üdvözlő beszédet mondott még Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke), Péter Ferenc (Maros Megye Tanácsának elnöke), Tamás Sándor (Kovászna Megye Tanácsának elnöke), Bíró Barna Botond (Hargita Megye Tanácsának alelnöke), Tóth László (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja), Dr. Torda Márta (az Agrárminisztérium Kárpát-Medencei Együttműködések Főosztályának főosztályvezetője), Dr. Szabó Balázs (a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgató helyettese ) és Magyar Ferenc (a gödöllői Szent István Egyetem kancellárja).

Az ülés második felében Becze István bemutatta az SZGE múlt évi tevékenységét.

Biró Zoltán, az egyesület falugazdásza egy, a térségben végzett kérdőíves felmérés szövetkezeti hajlandósággal kapcsolatos eredményeit ismertette.

Ifj. Orbán Miklós, az egyesület alelnöke prezentációjában a március 4-én tartott Állandó Bizottsági és albizottsági ülések fontosabb tartalmi vonatkozásait osztotta meg a jelenlévőkel.

Ezt követően Becze István az SZGE jövőbeli terveit, elképzelésit tárta a hallgatóság elé. A jelenlévők elfogadták a múlt évi beszámolót, és hasonlóképpen támogatták az SZGE négy kiemelt jövőbeli programját is.

Ezután Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program keretében eddig lefutott és jelenleg is zajló támogatási programjairól tartott előadást.

Végül, de nem utolsó sorban Besenyei Sarolta, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. marosvásárhelyi irodájának vezetője ismertette szervezetük tevékenységét.

Menü

Főoldal

Navigáció