A gyergyószentmiklósi Caritas Vidékfejlesztés is bemutatta termékeit az OMÉK-on

Publikálva: 2017. október 3.

A gyergyói helyi termékek bemutatásának lehetősége és új szakmai kapcsolatok kialakítása volt a legnagyobb hozadéka annak, hogy Gyergyószék is részt vett a budapesti 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) – számoltak be a Caritas Vidékfejlesztés ágazatának képviselői, akik a térségbeliek termékeit népszerűsítették a rendezvényen.

Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármestere elmondták, jó ideje közösen dolgoznak, és a jövőben is tenni fognak azért, hogy a szülőföldön fellelhető értékek hozzájáruljanak az otthon maradáshoz, a jobb boldoguláshoz.



A jó marketing, a csomagolás sikerre tudja juttatni a terméket, a Kárpát-medence pedig számos kinccsel bővelkedik, csak rajtunk múlik, hogyan tudjuk kiaknázni a lehetőségeket. Ehhez összefogásra van szükség – mondta Kastal László, a Caritas Vidékfejlesztés ágazatának vezetője. Kastal László elmondta, az összefogás bizonyos értelemben már működik, eredménye abban is megmutatkozott, hogy az OMÉK-on Gyergyószék termékei is felsorakozhattak a Kárpát-medence más vidékein előállított termékek mellett. A gyergyói részvételt a Földművelésügyi Minisztérium támogatta.

Tóth Katalin hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya elkötelezett amellett, hogy a Kárpát-medence gazdasága megerősödjön. Hosszú távú cél a Kárpát-medencei térség magyar agrárvállalkozásainak erősítése, valamint az élelmiszergazdaság függőleges irányú integrációjának elősegítése oly módon, hogy a termőföld tulajdonosai az élelmiszerek feldolgozását és értékesítését is megvalósítsák, vagyis bekapcsolódjanak a terméknek a földtől a fogyasztóig való eljuttatásának láncolatába.

Menü

Főoldal

Navigáció