A II. Muravidéki Vágtát idén Hosszúfaluban rendezték meg nagyszámú lovas versenyzővel és rengeteg látogatóval, akik érdeklődve követték az izgalmas versenyeket. Idén nyolc magyarlakta település versenyzője és hat szlovén lovas küzdött meg azért, hogy a budapesti Nemzeti Vágta nemzetiségi és nemzetközi futamaiból a középdöntőbe jusson.

A rendezvényt számos egyéb kísérőprogram is kiegészítette: látványos lovasbemutatók, gyermekprogramok, szórakoztató események várták a nagyközönséget. Budapesten a Muravidéket a győztes Horváth Józsefen kívül még négyen képviselik, míg Szlovénia színeiben Borko Božo indulhat a nemzetközi futamban.

Az ünnepélyes megnyitón Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelték az esemény fontosságát és létrejöttének jelentőségét, rávilágítva a nemzeti összetartozás lényegére.

foto: nepujsag.net

A Muravidéki Vágta keretében szervezték meg ezúttal is a „Maradunk!” című kulturális bemutatót, melyen hagyományőrző és kultúrcsoportok mutatkoztak be. Az ezt követő ifjúsági kupán mind az öt nemzetiségi önkormányzat indított csapatot. Az ifjaknak ügyességüket és pontosságukat, erejüket és gyorsaságukat kellett bizonyítaniuk többek közt patkódobásban, zsákban ugrálásban, kötélhúzásban. A kupa győztese Hodos csapata lett és vehette át a vándorserleget.