A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.

A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2015. évi "Egyéb támogatások" előirányzat terhére az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

2. A pályázati felhívások tárgya

I. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok támogatása

Ezen belül:
- a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok, szórványprogramok támogatása
- egyházi programok támogatása (kulturális, hitéleti és szociális tevékenységek)
- magyar nyelvű köznevelési (oktatási-nevelési) programok támogatása
- szakképzést végző oktatási intézmények programjai
- magyar nyelvű felnőttképzési, felsőoktatási programok, tudományos kutatások, konferenciák; tanulmányi versenyek és szaktáborok támogatása
- iskolabusz-üzemeltetésének támogatása
- amatőr és hivatásos színházi produkciók támogatása

II. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása

Ezen belül:
- magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás
- szakmai kiadványok támogatása
- honlap létrehozása és fejlesztése

III. Civil szervezetek, illetve egyház, belső egyházi jogi személyek által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működésének valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása

Ezen belül:
- jelen pályázati felhívás 5. pontjában megjelölt pályázói kör részére működési kiadások támogatása (személyi kifizetések és azok járulékai, kis értékű eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek)
- a magyar közösség törekvéseit szolgáló ingatlan-beruházások támogatása
- korábbi években megkezdett ingatlan felújítások folytatásának támogatása
- magyar tannyelven is oktató intézmények, háttérintézmények valamint országos regionális jelentőségű kulturális és közművelődési programokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések

Egy pályázó pályázati tárgyként (az I.-II.-III. római számmal jelölt, vastagon szedett címsorok, a címsorok alatt olvasható francia bekezdéssel jelölt témák nem képeznek külön pályázati tárgyat!) csak egy pályázatot nyújthat be.

Magyarországi pályázók kizárólag az I., és a II. pályázati tárgyra nyújthatnak be pályázatot.

3. Támogatható kiadások:

- Az I., és a II. pályázati tárgy esetében a programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai)

- A III. pályázati tárgy esetében működési kiadások támogatása: (személyi kifizetések és azok járulékai, kis értékű eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek, ingatlan beruházások, tárgyi eszközök beszerzése).

4. Nem támogatható kiadások:
- egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés)
- ingatlan- és gépjárművásárlás
- késedelmi kamat, bírság

5. Pályázók köre:

A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be:

- civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, állami fenntartású intézmény, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmény

- kizárólag a II. pályázati tárgyban gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (a továbbiakban: vállalkozás), ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás bele nem értve az egyéni vállalkozókat, valamint

- egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye

6. Nem részesülhet támogatásban:

6.1 politikai párt vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek

6.2 vállalkozások (kivételt képeznek a II. számú pályázati tárgyra pályázatot benyújtó gazdasági társaságok),

6.3 egyéni vállalkozó,

6.4 azok a szervezetek, akik a 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg

6.5 azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségének nem tett eleget), vagy amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,

6.6 akinek a Bethlen Gábor Alappal szemben lejárt fizetési kötelezettsége áll fenn, illetve lejárt határidejű - nem teljesített - elszámolási kötelezettsége áll fenn,

6.7 azok a magyarországi intézmények, szervezetek, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,

6.8 azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,

6.9 azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.5 - 6.8. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.

7. Igényelhető támogatás:

7.1 Erdély, Felvidék, Vajdaság, Magyarország esetében 600 000 Ft-3 000 000 Ft közötti összeg

7.2 Kárpátalja esetében 500 000 Ft-3 000 000 Ft közötti összeg

7.3 Horvátország, Muravidék esetében 200 000-3 000 000 Ft közötti összeg

7.4 A teljes támogatási keretösszeg 600 000 000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.

7.5 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egyösszegben vagy részletekben folyósít a Támogató.

7.6 A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása mellett utólagos beszámolási kötelezettséggel.

7.7 A 600 000 Ft-nál kisebb költségvetésű programok támogatására az Alapkezelő Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján lebonyolító szervezetek közreműködésével, önálló nyílt pályázati felhívást jelentet meg.

Figyelem! Egy pályázó által készített azonos tartalmú pályázat - akár csökkentett költségvetési tartalommal is - nem nyújtható be a helyi lebonyolító szervezetek közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatra. A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

7.8 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

8. A pályázat megvalósítási paraméterei:

8.1 Megvalósítási időszak: 2015. január 1.-2015. december 31.

8.2 A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2015. március 6.

8.3 Benyújtási határidő: 2015. április 10. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).

8.4 Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2016. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével.

9. A pályázat benyújtásának formája:
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) honlapjáról. Indokolt esetben - pl. technikai akadályoztatás esetén - lehetőség van a pályázatok papíralapon történő benyújtására. Az ehhez szükséges adatlap illetve nyomtatványok megtalálhatóak a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján

A pályázati csomag elemei:
- pályázati felhívás
- pályázati elektronikus adatlap és mellékletei
- 2015. évi Pályázati és elszámolási útmutató
- Általános Szerződési Feltételek

10. Pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, a pályázat formai követelményei:

10.1 PÁLYÁZATI ADATLAP
A NIR rendszerben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei. Több oldalas melléklet feltöltésére egy fájlba foglalva van lehetőség, oldalanként nincs rá mód!
Csatolandó mellékletek:
2011-2014 évben a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók két melléklet benyújtásával pályázhatnak:
- 30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló (működési) igazolás
- nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek (a NIR-ből és az Alapkezelő honlapjáról letölthető a Nyilatkozat szövege)
2011-2014. évben a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók esetén a létesítő okiratot, az aláírás és a pénzforgalmi számlaszám igazolást az Alapkezelő illeszti a pályázatokhoz, melyet a pályázat kitöltésekor ellenőrizni szükséges. Amennyiben a szervezetben bekövetkezett változások indokolják, a mellékletet kérjük frissíteni!
Azon pályázóknak, akik a Bethlen Gábor Alapból a 2011-2014. évben nem részesültek támogatásban, az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR-be:

10.2 LÉTESÍTŐ OKIRAT
A legutolsó módosításokat is tartalmazó, hatályos alapszabály vagy alapító okirat, mely tartalmazza a pályázó szervezet aktuális adatait, különös tekintettel a szervezet törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére.

10.3 ALÁÍRÁS IGAZOLÁS
A pályázatban törvényes képviselőként megjelölt azon személy 30 napnál nem régebbi pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája (aláírási címpéldány vagy banki karton), aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja illetve nyertes pályázat esetén szerződést köt az Alapkezelővel.
Az igazolás magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni.

10.4 MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS
30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás vagy annak kiállítására vonatkozó benyújtott kérelem másolata.
A működési igazolást teljes körűen minden pályázónak be kell nyújtania, függetlenül az előző évi támogatásoktól!

10.5 PÉNZFORGALMI SZÁMLASZÁM IGAZOLÁS (banki igazolás),
Magyarországon vezetett számlák esetében minden számlára vonatkozóan.

10.6 NYILATKOZAT
Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben elérhető illetve a http://www.bgazrt.hu oldalról letölthető. A mellékletet szkennelve fel kell tölteni a pályázathoz és egy eredeti példányt 2015. április 10-ig postázni szükséges az Alapkezelőhöz.

A nyilatkozatot a szervezet törvényes képviseletére jogosult személy írja alá. Az aláíró személy képviseleti jogosultságát a létesítő okiratnak alá kell támasztania, amennyiben az nem derül ki a létesítő okiratból vagy a törvényes képviselő akadályoztatva van, Meghatalmazás csatolása is szükséges a pályázat érvényességéhez!

10.7 INGATLAN DOKUMENTUMAI
Ingatlanhoz kapcsolódó pályázat benyújtása esetén a tulajdoni lap, tulajdonostársak hozzájárulásáról szóló nyilatkozat. Nyertes pályázat esetén be kell szerezni 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot a szerződéskötéshez.

10.8 ADÓSZÁM IGAZOLÁS
A 2011-2014-ben nem támogatott pályázók esetében a szervezet adószámának (adószám hiányában nyilvántartási számának) igazolására alkalmas dokumentum csatolása szükséges.

10.9 MEGHATALMAZÁS
Amennyiben a Nyilatkozatot nem a szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának csatolása szükséges. A melléklethez használható sablon a NIR-ben elérhető illetve a http://www.bgazrt.hu oldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges.

10.10 EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT
Magyarországi székhelyű pályázók esetén határon túli partnerrel kötött együttműködési szándéknyilatkozat csatolása szükséges. Erre vonatkozóan a pályázat kiírója nem szab meg formai követelményt.
Az okiratok, igazolások magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR-be.

11. Hiánypótlás:
Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre.

12. A pályázat érvénytelensége:
12.1 a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban nyújtotta be;
12.2 a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;
12.3 a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta;
12.4 a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak;

13. A pályázatok elbírálásának szempontjai:
13.1 Tartalmi értékelés szempontjai:
- A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati felhívás alapvető célkitűzésének, a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységének támogatását szolgálja
- A pályázott program/projekt országos vagy regionális vagy helyi jelentőségű
- A pályázott program/projekt célja a szórványmagyarság magyar nemzeti azonosságtudatának megőrzését, erősítését szolgálja
- A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.

13.2. Pénzügyi értékelési szempontok:
· A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költségtáblázatban tervezett összegeket
· A tervezett kiadási költségsorok a program/projekt megvalósításához indokoltak és összhangban vannak a vállalt szakmai feladatokkal
· A vállalt szakmai feladatok és a szöveges indoklás alátámasztják a tervezett költségek mértékét.
A pályázatok végső beadási határidejét követő 90 napon belül a Bizottság dönt a pályázatokról, melyről a pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak.

14. Szerződéskötés:
A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának szabályait és a szerződéskötés részletes feltételeit, illetve dokumentumait a 2015. évi Pályázati és elszámolási útmutató és az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Amennyiben a pályázó nem felel meg a 2015. évi Pályázati és elszámolási útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a szerződéskötési ajánlat hatályát veszti. A pályázónak hiányosan vagy hibásan beküldött dokumentáció esetében egy lehetősége van hiánypótlásra.

15. A támogatási szerződés megszegésének következményei:
15.1 Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
15.2 A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott az Államháztartási törvény 53/A § (2) bekezdésében meghatározott ügyleti, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként pénzkövetelési biztosítékot határozhat meg.

16. A pályázatokra vonatkozó speciális szabályok:
Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy amennyiben a kedvezményezett részére nyújtandó támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, támogatása

[...] 1. csekély összegű (de minimis) támogatás formájában kerül megítélésre a következő pályázati tárgyak esetében:
- I. pályázati tárgy: tudományos kutatások, konferenciák támogatása
- II. és III. pályázati tárgy, amennyiben a pályázat nem kulturális célú

[...] 2. kulturális támogatás formájában kerül megítélésre a következő pályázati tárgyak esetében:
- I. pályázati tárgy: a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok támogatása, illetve hivatásos színházi produkciók támogatása.
- II. és III. pályázati tárgy: amennyiben a pályázat kulturális célú, kulturális intézmények működési támogatása.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikkének (1) bekezdése értelmében - a Szerződések más rendelkezése hiányában - a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeknek (állami forrás, szelektivitás, előny a kedvezményezett vállalkozásnál, tagállamok közti kereskedelem érintettsége, valamint a verseny torzulása vagy ennek veszélye) egyszerre kell teljesülniük ahhoz, hogy az uniós állami támogatási szabályokat alkalmazni kelljen.

Az Alapkezelő egyedi vizsgálattal az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmezése szerint a pályázatot állami vagy nem állami támogatásnak minősítheti.

A) Csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió műkődéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]

A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:

a) a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó, a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott támogatás;

b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása;

c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben:
ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;

d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;

e) az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;

f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés].

Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni - feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja - úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

B) E pályázati felhívás alapján a határon túli magyar kultúra támogatására kulturális célú támogatás az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés h) pontja alapján nyújtható, az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szabályainak megfelelően.
Audiovizuális célú alkotásra kulturális célú támogatás nem nyújtható!

17. Adatvédelmi hozzájárulás
A pályázat beadásával a pályázó egyben hozzájárul, hogy az alábbi adatainak és a támogatói döntés tartalmának az Alapkezelő internetes honlapján való nyilvános közzétételéhez, kezeléséhez.
- a pályázó neve,
- lakcíme vagy székhelye,
- a pályázat Bga tv. szerinti jogcíme,
- a pályázott összeg,
- a pályázatról szóló döntés,
- a támogatási összeg,
- a támogatás formája, kategóriája, intenzitása,
- a támogatás futamideje,
- az elszámolás (közbenső elszámolás) határideje,
- az elszámolás időpontja,

A Pályázó felelősséget vállal arra, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen nemű dokumentáció - az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, továbbá az érintettre irányadó személyes joga alapján - nem sérti senki személyiségi jogait és a Pályázó rendelkezik mindazon beleegyezéssel, engedéllyel, amely e jogokkal bíró személyektől beszerezhető. Az ezek esetleges hiányából származó következmények teljes mértékben a Pályázót terhelik.

18. Kifogás, jogorvoslat
A Támogatott által a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, az érvénytelenségi, vagy kizárási támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozóan kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs.

További információk az Alapkezelő honlapján - http://www.bgazrt.hu - a 2015. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt találhatóak.