Az OMÉK a magyar gazdák és a városiak közös ünnepe, hazánk legjelentősebb agrárgazdasági rendezvénye, amelyen az idén minden eddiginél több kiállító mutatja meg portékáját, gazdasága eredményét – mondta a földművelésügyi miniszter a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár hivatalos megnyitó ünnepségén.

Fazekas Sándor elmondta: a mintegy ezer kiállító között 122 határon túli termelő is bemutatkozik. Ez komoly lehetőséget teremt arra, hogy gyümölcsöző kapcsolatot alakíthassanak ki a mezőgazdaság és az élelmiszeripar anyaországi szereplőivel.



A miniszter kitért arra, hogy a mezőgazdaságban az elmúlt években 50 ezer új munkahely jött létre, bizonyítva, hogy az ágazatot sikerült stabilizálni, fejlődési pályára állítani. A magyar agráriumban már érdemes dolgozni. Igaz, a megélhetés nem könnyű, de biztonságos mindazoknak, akik keményen dolgoznak - emelte ki a miniszter.

A magyar agrárium teljesítménye több mint 200 ezer magyar gazda egész éves értékteremtő munkájának eredménye – mondta a kiállítás megnyitóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Hozzátette: az eredményt lényegesen befolyásolhatják a külső körülmények - például az időjárás, az állam vagy a piac, de a teljesítmény döntő módon mégiscsak az elvégzett munka minőségében gyökerezik. Kitért arra, hogy az OMÉK iránt folyamatosan nő az érdeklődés, az idei árumustrán mintegy ezer kiállító mutatkozik be, és több mint 100 ezer látogatót várnak a szervezők. A házelnök szerint az érdeklődés forrása, hogy folyamatosan nő a kereslet az egészséges, génmódosításoktól mentes magyar mezőgazdasági termékek iránt.

Az idei kiállítás mottója, a Kárpát-medence kincsei, amely a regionális szemlélet fontosságát, a külhoni magyar és régióbeli nem magyar termelőkre fordított figyelmet jelzi - tette hozzá. Az OMÉK díszvendége Japán, a távol-keleti szigetország jelenléte mutatja, hogy a kiállítás szervezőinek szakmai figyelme messze túlterjed a Kárpát-medencén - mondta Kövér László.



A házelnök kifejtette: az agrárium a magyar gazdák munkájának eredményeként a nemzetgazdaság húzóágazatává vált. A mezőgazdaság kibocsátása hat éve emelkedik, tavaly meghaladta a 2619 milliárd forintot. Az ágazat értékteremtő képessége hat év alatt folyó áron 55,3, változatlan áron pedig 33,1 százalékkal bővült. Növekedési pályára állt a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és az agrárexport is. Az agrárkivitel értéke hat év alatt 37,5 százalékkal, a külkereskedelmi többlet pedig 34,9 százalékkal nőtt - ismertette.

A mezőgazdasági foglalkoztatottság tavaly szintén tovább bővült, annak köszönhetően, hogy a statisztikai adatok szerint már 217 ezren dolgoznak főállásban az ágazatban. Hat év alatt negyedével nőtt a foglalkoztatottak száma az ágazatban - húzta alá az Országgyűlés elnöke.

A magyar állam szintén megtette a magáét az ágazat fejlődése érdekében - emelte ki Kövér László. Míg 2007-2013 között az unióból az agrárium számára 10,4 milliárd euró - mintegy 3000 milliárd forint - jutott, addig a 2014-2020 közötti támogatás összege 12,3 milliárd euró, mintegy 3700 milliárd forint. A nemzeti támogatások területén a kormány elindította a "több munkahelyet a mezőgazdaságba " programot, és így évente 2020-ig mintegy 30 milliárd forint többletforrást biztosít a magyar mezőgazdaságnak. Emlékeztetett arra, hogy az agrárgazdaság hitelfinanszírozásának javítása érdekében bevezették az agrár Széchenyi hitelkártyát, a folyószámlahitel értéke mintegy 70 milliárd forintra rúg. Ennek a forrásnak a 70 százalékát őstermelők és egyéni vállalkozók vették igénybe. Mindez csak néhány példa, amivel a kormány támogatja a magyar gazdák munkáját - mondta Kövér László.

A házelnök különösen fontosnak nevezte, hogy a 2020 utáni uniós közös agrárpolitika kialakításánál a kormány megfelelően tudja képviselni a magyar érdekeket, és így a magyar termelők jövedelembiztonsága továbbra is garantálható. Erős mezőgazdaság nemcsak a magyar nemzetgazdaság számára fontos, hanem a kárpát-medencei magyarság megmaradásának is biztosítéka. Ez nemzetstratégiai, szuverenitási és nemzetbiztonsági kérdés is - szögezte le Kövér László.

Taniai Masaaki japán mezőgazdasági erdészeti és halászati miniszterhelyettes elmondta: megtiszteltetés a távol-keleti szigetország számára, hogy a 78. OMÉK partnerországa lehet. Rámutatott, hogy az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkönnyíti az árucserét Japán és Magyarország között is, általa közelebb kerültek az európai piacok Japánhoz.

A látogatók az OMÉK-on a japán pavilonban sok érdekességet láthatnak, például szakét, wagyu marhahúst, amit meg is lehet kóstolni - hívta fel a figyelmet a miniszterhelyettes.