A Szent Anna tiszteletére épült Siculicidium templomnak figyelmeztetnie kell arra, hogy ne csak a madéfalvi veszedelem napjainak sötét emlékét őrizzük, hanem az ártatlan áldozatok ránk hagyott üzenetét is – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Madéfalván, a Siculicidium templom szentelési ünnepségén, melynek építését Magyarország Kormánya 182 millió forinttal támogatta.

A Tamás József katolikus segédpüspök által celebrált szentmisét követően mondott ünnepi beszédében a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Madéfalva díszpolgára úgy fogalmazott: 1764 nemcsak egy történelmi dátum, hanem a bukovinai székelység kálváriájának kezdete, Siculicidium nemcsak egy szó, hanem egyben kifejeződése mindannak, amin együtt keresztülmentünk. Hangsúlyozta: bárhová sodort bennünket a sors, legnagyobb történelmi tragédiánk története évszázadokon keresztül összekapcsolt minket.

Potápi Árpád János kiemelte: a székelyek több mint 250 évvel ezelőtt ősi szabadságjogaik mellett kiállva néztek szembe a kor egyik legerősebb katonai erejével. Tartozunk nekik azzal, hogy a székelyek önrendelkezéshez, autonómiához való joga mellett ma se féljünk szót emelni, hogy bátran szembeszálljunk azokkal a támadásokkal, amelyek a közösség jelképeit, intézményeit és vezetőit érik.

Köszöntője zárásaként Potápi Árpád János kiemelte: bízik abban, hogy a Szent Anna tiszteletére emelt madéfalvi templom a település és egyben a térség növekedésének alapja és szemtanúja lesz és a szétszakítottság mementójából a minden ellenkező erő dacára mégis összetartó székely közösség szimbólumává válik majd.

fotó: szekelyhon.ro